Válogatás Kovács András Ferenc gyermekverseiből 

 
Világjáró Malacika

Ismertem egy világjáró dundus-dundi malackát, ki több ízben barangolta be Burundit s Alaszkát. Járkált, vájkált Uruguayban, tyúkudvaron rohant át, körbetúrta Tanzániát, Ugandát meg Ruandát. Mesélik, hogy Mexikóban ő volt egykor a kacika, s azóta már nem is malac, hanem Szenyor Malacika! Hívta Tibet, hívta Fidzsi, Argentína s Kazahsztán! Indiából Csádba röppent, s Bahamába – az aztán! Hírlik, úri malacként ért Peruba és Laoszba, mert elébb a pantallóját s a csülkét is lemosta. Mondják, váltig hivatkozott holmi Verne Gyulára, s Egyiptomban föl-fölmászkált három ernyedt gúlára. Pletykálják, hogy Floridában ennyit ült meg annyit ült, s csak Párizsban csináltatott pedikűrt meg manikűrt. S hogy bejárta ángyabugyát, Mántuát meg Páduát! S tévedésből jó puhára főzték őt a pápuák! Tahitiben hajótörést is szenvedett malacka! (Onnan tudjuk, mert megírta, s postázta egy palackba.) Elutazott Új-Zélandba, Zimbabwéba, Iránba... Egyszerre több útnak indult mindenféle irányba... Bizony sokat, sokfelé ment! (S csak azt bánja malacka, hogy még sose mehetett el sósheringnek Galacra!) Járta Kínát, látta Japánt, Limpopót s a Zambezit... Vélte, hogy az undok Andok csak rakásnyi andezit... Megtanulta, hogy Rióban röfög a sok anakonda, bár Kongóban több a kondás, s nagy örömben van a konda! Szentül hitte, hogy kanászok lakják Kandyt s Kanadát, hol a szabad összmalacság várja disznók kamatát... Meghatotta Marokkó, de nem hatotta meg Kenya: ott majdnem egy törzsfőnöknek lett betevő flekkenja! Tárt karokkal várta Thaiföld, Togo, Tonga, Turkesztán – de mivel már mindent látott, inkább földet túrt eztán. Megismerte Malit, Balit, Limát Szenyor Malacika – mégis jobban esett itthon máléliszt s káposztacika. Már ő végleg világlátott – minek Kuba, Katar, Ghána? Már elég, ha moslékot lát – ugyan miért szaladgálna? Hát így járt a világjáró dundus-dundi malacka... Most se tudja: merre fekszik bús Burundi s Alaszka? Bezzeg ő a pocsolyában fekszik, s fetreng a vén ólban! Körbefutja trágyadombját, de köszöni: azért jól van. Egértánc Fut a lyukba a kanmacska,     Görény s vakond apja, Fut utána a juhtúró,     S kölykét nyakon kapja! Száz egérnek kétszáz szeme     S egy göthös kalapja: Földühödött szalonnabőr     Döngölt földhöz csapja! Bolha hája, kukac mája,     Kopasz eb gubája, Hörcsög, ürge, pocok, güzü     Kandúrszőr csuhája! Kétszáz egér négyszáz szeme,     Vén csűrkapu szája: Kövér szalma, sovány széna,     Ügyet se vess rája! Sajtlik, saslik, rágott gömböc,     Törökbúza derce, Döglött döblec, egyre több lesz     Gyöngy egérség mersze! Háromszáznak hatszáz szeme:     Rájuk nézni mersz-e? Macskasonka sántán ropja –     Sosincs vége, persze!

Március, április, ó!

Március, április, ó, futnak a renyhe fagyok! Még pirinyó a Nyikó, Gagy vize pengve gagyog. Futnak a renyhe fagyok, szökken a fürge csikó, Gagy vize pengve gagyog, füttyen a réti rigó. Szökken a fürge csikó: szürcsöli már a Gagyot! Füttyen a réti rigó: rikkan utána nagyot! Szürcsöli már a Gagyot március, április, ó, rikkan utána nagyot: árad a szőke Nyikó! Március, április, ó, futnak a régi napok! Árad a szőke Nyikó, Gagy vize visszaragyog. Március, április, ó, füttyen a fürge csikó, szökken a szőke Nyikó, árad a réti rigó: “Még pirinyó a Nyikó, még a Nyikó pirinyó, még pirinyó, pirinyikó!“

Terelgető, legeltető

Biza térdig ér a harmat, korareggel megdiderget – a tehénke rétre indul, s a nyomában cseppnyi gyermek. No tehénke, menj legelni, szaporábban szedd a lábad! Nagyokat lépek legényként, futok én is, ládd, utánad! A szemembe feszt bebillen nagyapám kopott kalapja... Ne se félj, hisz ostorom csak a leget s a port, ha csapja! No Virág, piros tehénkém, te legelgess – én heverjek! Lapuk alján nyári hőség keserédes fénye erjed. Füvek élén szöcske szökken, delelünk a part szegélyén, lehelettel száll a pitypang – ne se félj, legelj, tehénkém! No Virág, már nő az árnyék, a nap útját megszaladja – a szemembe rég becsúszott nagyapám öreg kalapja... Biza térdig ér a harmat, jön az este, megdiderget – hazaindul már a rétről a tehén s a cseppnyi gyermek.

Szüreti ének

Ősszel a hegy leve csurran, a nyári öröm tovasurran:    távol a dús aratás, dörmög a lusta darázs. Zümmög a tájban az ének, dongnak a mustra méhek,    száll lugasokban a dal: fújja, ki még fiatal! Röpteti büszke legényke, az apraja-nagyja, serényje:    zengik a kisgyerekek, s pár öreg is nyekereg. Fújja leányka, menyecske! Megugrik a kertben a kecske:    táncra kel, egyre mekeg, s boldog, amíg bereked. Hegy leve, vére kicsordul, a pincék sarka csikordul:    ajtajuk úgy nyikorog, mint mikor eb vicsorog... Sírnak a görbe gerezdek, présben a könnyet eresztett    fürtök ezer szeme sír: gyűl levelükre a pír... Hull a falomb, fogy az ének: múlnak az ifjak, a vének!    Némul a dal, fogy a fény: forrhat a bor s a remény! Fagy jön, az éj dere ver meg, az ágra ma zúzmara dermed.    Búsul a tőke... Csupasz szélbe vonít a kuvasz. Ködben a hegy leve csordul: a föld már tél fele fordul...    Őszül az ég: havazik, s álmodozik tavaszig.

Bálványos

Tél van. Az égbolt márványos. Vár a magasban Bálványos vára ködökban álmodván... Vár a bogár is a fák odván. Vár a tavaszra az ábrándos vén hegyek álma s Bálványos. Hó hull... Egy angyal Altorján lépdel a lengő lajtorján...

Téli éjszakák

Alszik a csillag a csöndben: alszik a lent is a föntben. Hold vacog, alszik a tóban. Őz nyoma távolodóban halkan elalszik a hóban.

  

Farsangi bolondságok

Szamos-lankán bagolyul
    Beszélnek a szarkák,
Birkák nyírják a juhászt
    S a komondor farkát.
Kolozsvártól Szatmárig
    Csépelik a barkát,
Szamár csapol kolbászból
    Ünnepi kadarkát…

Maros partján a medvék
    Erdészt legelésznek,
Ürgelyukban alispán
    S berbécs egerészget.
Gernyeszegen hat kandúr
    Gerlét begyerészget,
Sáromberkén sarkantyús
    Kecskék lepetéznek.

Olt partján a csíkiak
    Verebet patkolnak,
Csíkásznak a csikaszok,
    Vén csukák papolnak.
Háromszéken kocsonyát
    Fakutyák csaholnak,
Holnaptól a disznók is
    Ugatják a holdat.

A Küküllők mentiben
    Kopik a lúd talpa:
Láncos ökör sem pihen,
    Agg üsző sem csalfa!
Bikafalván s Bögözön
    Túl fekszik Betfalva:
Táncra pördül, kurjongat,
    Aki nincs meghalva!

Szüreti mulatságok

Nem tud a hód röpülni:
    Ha tud, akkor fácán!
Macskát fogott a pocok
    A papné tornácán.

Ha az ökör röpülne:
    Bőgne a pinty szépen!
Cickányt fej a vincellér
    Bedőlt borpincében.

Részeg szamár ha röpül:
    Lehetne rigó tán!
Cingár kutya cimbalmoz,
    S kesereg a nótán.

Vándor kecskék röpülnek:
    Nézi jámbor fácán!
Rovást olvas a bivaly
    Régi járompálcán.

Küküllő menti ugratós

Décsfalván de vígan laktam
    Dombocskán a papnál:
Büszkébb portát a környéken
    Tán sehol se kapnál!
Csak hiába csalogatna
    Arréb Agyagfalva,
Csak hiába harangozna
    Mindkét Galambfalva!
Többet el se vágynál onnan,
    Fényesebb a Napnál:
Nincs jobb hely, mint a dombocskán,
    Décsfalván a papnál!

Gagy menti legényes

Andrásfalva fölött, Gagyon
    Nagy szomjúság ütött agyon!
Száraz kútból nyeltem nagyot:
    Gyorsan elfeledtem Gagyot!

Gyere, kezem, gyere, lábam –
    Jobb a szekér derekában!
Szájam bármit dúdol, gagyog:
    Béföd az éj, bútól ragyog!

Küküllő menti legényes

Boldogfalván hordót fúrtam,
    Kemencét kotortam –
Úszkáltam a boldogságban,
    Mint a légy a borban!

Férfimódra boldogultam
    Alsóboldogfalván –
Bár azóta sok lé lefolyt
    Földi dolgok malmán!

Boldogfalván, folyó partján
    Berekbe hevertem –
Földre kókadt bajuszomat
    Hegyesre pedertem!