Magyartalan-e? - „NYÁRI NAPNAK ALKONYULATÁNÁL”

Ezzel a sorral kezdődik Petőfi Sándornak egyik legszebb leíró költeménye: A Tisza. Több mint egy évszázadon át egyetlen tanárnak, egyetlen nyelvművelőnek se jutott soha eszébe, hogy Petőfinek ezt a sorát magyartalannak bélyegezze. Az 1965-ös esztendőnek kellett eljönnie, hogy ez is bekövetkezzék. Mégpedig éppen az előbb tárgyalt ami-pernek a során. A per izgalmait szemlátomást nehezen viselő Nagy J. Béla, aki a perben Petőfit és Aranyt is elmarasztalta, ezt írja: „még sok másfélét is felsorakoztathatnék, közülük ezeket: »Nyári napnak alkonyulatánál, Megállék a kanyargó Tiszánál« (Petőfi: A Tisza). A német beszél így: bei Sonnenuntergang, mi magyarok azonban alkonyatkor, naplementekor állunk meg valahol. »Mondjátok-e az est óráinál: Hát a mi Sándorunk most mit csinál?« (Petőfi: István öcsémhez). A rím itt is pompás, de a raghasználat bizony megint rossz, mert nem az est óráinál szoktunk beszélgetni, hanem az est óráiban, az esti órákban.” - Klasszikus költőinknek ezt a leckéz­tetését semmiképpen sem tekinthetjük helyénvalónak. Célravezetőbbnek tartom, ha minden szempontból tüzetesen megvizsgáljuk a -nál, -nél funkcióit, szerepét, lehetséges alkalmazását.

Vegyük először A Tisza című verset. Nagy J. Béla germanizmusként kárhoztatja a -nál, -nél ragnak időhatározói használatát. Pedig egészen közönséges a népnyelvben és a köznyelvben a holdvilágnál, holdfénynél, napvilágnál, napfénynél kifejezés. De Petőfi versében voltaképpen nem is csupán időhatározóról van szó. Sokkal többről. A költő ott áll a Tisza partján, és gyönyörködik abban a festményszerű látványban, amit a tiszai táj nyújt a lenyugvó nap suga­raitól megvilágítva. Késő délutáni séta közben hirtelen megtorpan, és megáll egy lenyűgöző természeti tüneménynél: a nyári napnak alkonyulatánál.

Nézzük a másik verset. Nagy J. Béla hibáztatja az „est óráinál” kifejezést mint idegenszerű­séget, és szerinte magyarul csak így helyes: „az est óráiban, az esti órákban”. A ‑nál, -nél ragos kifejezéseket a múlt században még a nyelvtanírók se hibáztatták, és olyan alakokat is helyesnek tartottak, amiket később a nyelvművelők szigorúan elítéltek. Ez a józan fölfogás egészen érthető, hiszen régebbi időkből is idézhetünk időhatározói kifejezéseket -nál, -nél raggal. Például: „Kegyelmed levelét énnekem kedden gyertyavilágnál hozták” (1548); „A hadakkal talán még napvilágnál az diószegi erdőnél lehetek” (Nyelvtörténeti szótár). S ha az idegenszerűséget is megpiszkáljuk egy kicsit, akkor a német szótárban böngészve ezt találjuk: „in den vorgerückten Abendstunden”, ami szó szerint lefordítva így adható vissza: „A késő esti órákban.” Tehát nem az est óráinál.

A nyelvhelyességi kézikönyvek szerzői állandóan arról panaszkodnak, hogy „baj van a ragokkal”. Bosszús hangon kárhoztatják ezt vagy amazt a ragot, amiért túllépi hatókörét, elfoglalja más ragok helyét, terjeszkedik azok rovására.

A magyar nyelvnek több mint húsz ragja van. Sokkal több, mint egy sereg más nyelvben. Hogyan lehet olyan célt kitűzni, hogy minden ragnak milliméter pontossággal kijelöljük azt a területet, amelyen belül működhet, S amelyen kívül nincs joga működni? Gyakori jelenség, hogy ugyanaz a szó két ragot is kaphat ugyanabban a jelentésben. Szokták mondani: temetőben és temetőn („Ily késő éjszaka ki jár Ott kinn a temetőn?”), erdőben és erdőn. Azt mondjuk: télen, nyáron, de tavasszal, ősszel; iskolában, de főiskolán stb. stb.

Néhány ragunk például a hol, hová, honnan hármas irányú rendszerben helyezkedik el. A -nál, -nél rag a -tól, -től és -hoz, -hez, -höz raggal alkot egy csoportot. Az utóbbi két rag használata tehát könnyen befolyásolhatja a -nál, -nél használatát. Nem kell mindjárt a német bei hatására gyanakodnunk. Például: „Egy órás vita után jutottak el a harmadik kérdés tárgyalásához. Ennek a kérdésnek a tárgyalásánál arra is tekintettel voltak, hogy...”

A -nál, -nél rag használatának nyelvhelyességi kérdéseiről Imre Samu írt egy jól áttekinthető tanulmányt a Magyar Nyelvőr 1957-es évfolyamában. Megállapítja, hogy a -nál, -nél rag használatával kapcsolatban a bíráló cikkek meglehetősen határozott álláspontot fogfainak el. Ennek ellenére nem rajzolódik ki belőlük egységes kép. Közös hibájuk ezeknek az írásoknak, hogy a szerzők nem vizsgálják meg részletesebben a kérdést, többnyire egy-két általános rosszalló megjegyzésre szorítkoznak, és nem adnak az olvasók számára olyan tanácsokat, utasításokat, amelyek a -nál, -nél rag használatának útvesztőjében valamennyire eligazítanák őket. Ehhez járul még, hogy a nyelvművelő folyóiratokban és kézikönyvekben is nemegyszer találhatunk megrótt -nál, -nél ragos kifejezéseket, ráadásul olyan nyelvészek írásaiban, akik kárhoztatták másoknál ezeket a kifejezéseket.

Imre Samu pontokba foglalva részletesen meghatározza a -nál, -nél rag használati körét. Tanulmányát alapul véve, itt csak azokat a funkciókat sorolom föl, amiket az eddigi kárhoztatásokkal szemben helyesnek kell tartanunk.

A -nál, -nél ragos névszók nem valódi helyhatározói jelentésben már a régi nyelvben is megtalálhatók. A múlt század második negyedében már elég gyakoriak, és használatuk azóta még inkább kiszélesedett. Mégpedig nem annyira a német bei hatására, hanem más okból kifolyólag. Megfigyelhetjük ugyanis, hogy a -nál, -nél nem jelöli meg olyan konkrétan a cselekvés helyét, mint például a -ban, -ben vagy az -on, -en, -ön, hanem ezeknél sokkal határo­zatlanabb, lazább a helyviszonyítása. Éppen ezért alkalmasabb több más ragunknál arra, hogy finom árnyalati jelentéskülönbségeket fejezzünk ki vele. Néhány példa:

„A tanyáknál szellők lágy ölében Ringatózik a kalászos búza” (Petőfi: Az Alföld); „Mért szállong a turul s ölyű... Széles Dunának partinál” (Arany: Keveháza); „Lent a hegy tövénél nagy népsokaság hullámzott” (Mikszáth: A Noszty fiú); „derülten folyt a munka jobbágynál, cselédnél” (Fáy András: A Bélteky ház); „cimbalmot is csak a cigányoknál láttunk” (Veres Péter: Pályamunkások); „Richard még egy hóig marad a királyi testőrségnél... Innen lépjen át a lovassághoz” (Jókai: A kőszívű ember fiai); „Maradjunk továbbra is a tárgyilagos meg­állapításoknál” (Illyés: Puszták népe).

Jelentésbeli különbséget fejez ki a -nál, -nél rag a -ban, -ben, illetve az -on, -en, -ön raggal szemben a következő mondatokban: „Két cikkem is jelent meg a Kortársban”; „Korrektori megbízást vállaltam a Kortársnál, „Majdnem két órát töltöttem a rendőrségen”; „Három évig voltam a rendőrségnél”; „A vasúton dolgozom” (= a pályatesten); „A vasútnál dolgozom” (a vállalat kötelékében); „Aki a munkásokhoz jó ember volt, az nem melegedett meg az államnál” (Veres Péter: A pályamunkások).

Vannak szavak, amelyekhez a nyelvszokást követve fűzzük hozzá a -nál, -nél ragot (vö. az iskolában és a főiskolán). Ilyen például a vállalat és a tanács (mint hatóság). „András gyárban dolgozik, az öccse egy tudományos intézetben, sógora pedig a vendéglátóipari vállalatnál kapott állást”; „Már jártam a Pénzügyminisztériumban és a Fővárosi Tanácsnál is.”

A dogmatikus nyelvművelők a -nál, -nél rag időhatározói használatát hibáztatták a leg­élesebben. Pedig ez az időhatározói használat a legtermészetesebb módon fejlődhetett ki minden német befolyás nélkül. Elvont fogalmat jelölő szavak -nál, -nél raggal kifejezhetik azt az időpontot, amelyhez érve a cselekvés bekövetkezik: „e szavaknál leesett a lováról” (Eötvös József: Magyarország 1514-ben); „A pincér a második félliter bornál felgyújtotta a háromágú csillárt” (Németh László: Bűn); „A következő vödörnél... megállt a tulajdonosnő mellett” (uo.). A -nál, -nél rag ilyen esetekben pompás rövidítésekre ad alkalmat, mert ilyen szerke­zeteket helyettesít: e szavak kimondásakor, a második félliter bor fölszolgálásakor.

Az előzőkhöz hasonló, tömörített szerkezettel egyenértékű a -nál, -nél ragos névszó a következő mondatokban is: „Az atyus... egyszer csak megszólal a levesnél” (Mikszáth: A Noszty fiú); „Az ebédnél a hideg evőeszközök őfeléje villogtak” (Németh László: Bűn).

Neves íróinkat és költőinket híva tanúbizonyságul, példákat sorolok föl a -nál, -nél ragnak arra a használatára, amelyet a nyelvművelő kézikönyvek megróttak.

Petőfi: „És ím az étel és bor mellett És a zenének hanginál, Csapot, papot, mindent felejtett Csokonai Vitéz Mihály” (Csokonai); „Légy hűséges társam vándorlásaimnál” (János vitéz). - Arany: „Homályosan látott a szép napvilágnál” (Toldi). - Ady: „Kevesebb vért a köhögésnél, És a munkánál több erőt” (Álmodik a nyomor). - Móricz Zsigmond: „Százezer pengős megrendelésnél ez, barátom, húszezer pengőt jelent” (Rokonok); „Sok tőzeget elégetnek addig... míg lánykérés lesz a polgármester házánál” (Kerek Ferkó); „a bemutatkozásnál szót sem váltottak” (Rokonok). - Eötvös: „az első megtámadásnál futásnak fognak eredni” (Ma­gyar­ország 1514-ben). - Illyés Gyula: „Maradjunk továbbra is a megállapításoknál” (Puszták népe); „Négyéves korom felé egy ideig komoly idegrohamaim is voltak; a legelső egyik szombatesti fürdésnél lepett meg” (uo.). - Kolozsvári Grandpierre Emil: „Arra törekedtem, hogy mondanivalómat az elején kezdjem - ami modern regénynél, elbeszélésnél nem ilyen egyszerű” (Hullámtörők); „Én akkor még Balzacnál tartottam” (uo.); „Cs. Szabó is rend­szeresen foglalkoztatott a rádiónál” (uo.); „A boncolásnál kiderült, hogy a szíve egészséges” (Béklyók és barátok). - Tabi László: „Érdeklődtem Sanyi bácsinál is” (Tücsök és bogár); „hallottam, miként zsendül az élet annál a bizonyos másik vállalatnál” (uo.); „éppen az orvosodnál voltál” (uo.); „Mihamarább nyittassék tehát folyószámla a Magyar Nemzeti Banknál” (uo.). - Veres Péter: „mert a vasútnál az volt a hivatalos elv és gyakorlat, hogy” (Számadás); „a csődörrel, különösen a vízhúzásnál és a lajtvontatásnál elég sok bajunk volt”; „Egyik kocsis a pékeknél, a másik gyárban van” (uo.); „mint tizenkilenc után, az akkori földosztásnál” (Suli Kis Varga). - Karinthy Ferenc: „Még a beszállásnál úgy helyezkedett, hogy egészen közel férkőzzön a lányhoz” (Epepe); „fellobbantotta az öngyújtóját, és a lángjánál kiszedett az éjjeliszekrényén hagyott táskájából egy gyűrűt” (uo.); „Igen sok van belőlük az egész szavakat, fogalmakat rögzítő rendszereknél, például a kínaiban állítólag ötvenezernél is több” (uo.). - Szabó Magda: „Már besötétedik, mire haza mer térni, Emma lámpafénynél kézimunkázik” (Régimódi történet); „példátlan szerencsével az első össze­csapásnál úgy megsebesítette Otthot, hogy” (uo.); „a budapesti malmoknál tizedrangú hivatalnokoknak van annyi fizetségük, mint neki” (uo.); „Most férj, s lám, máris megbukott az első nehézségnél” (uo.). - Déry Tibor: „e pillanatban Hugo Victor »Nyomorultak« című regényének harmadik köteténél tartottak” (Felelet); „Egy finom úri családnál szolgált” (uo.); „De ha napközben észrevette, hogy esztergapadja körül akár a legkisebb baj van, például az áttétel akadozik a kapcsolásnál..., addig nem nyugodott, amíg ki nem javította a hibát” (uo.).

A nyelvhelyességi írások szerzői többek között azért is hadakoztak a -nál, -nél rag általuk helytelennek minősített használata ellen, mert szerintük a -nál, -nél rag ilyen használata túlontúl el van terjedve, és egyre inkább terjed. Az irodalmi művek figyelmes olvasása során szerzett tapasztalat nem igazolja ezt a megállapítást. A fölsorolt írói alkotások egyikében sem tudtam „kétkézzel” zsákmányolni olyan -nál, -nél ragos szavakat, amelyeket a dogmatikus nyelvmű­velők hibáztatni szoktak. Nem kellett ugyan tűvé tenni értük az írók összes műveit, de egy-egy könyvükben nem találtam sokkal több példát azoknál, amiket idéztem.

Nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a -nál, -nél rag jelentéstartalmánál fogva alkalmasabb a lazább hely- és időviszonyítás, valamint a cselekvés és történés más, pontosabban meg nem határozható körülményeinek kifejezésére, mint a -ban, -ben, az -on, -en, -ön vagy a -kor rag. S ez a szerepe bizonyos mértékig megvan a -nál, -nél raggal szoros kapcsolatban álló -hoz, -hez, -höz és -tól, -től ragnak is.

SZEPESY GYULA

17 Comments

edit delete reply traviata2 wrote on Jan 3, '09 A TISZA Nyári napnak alkonyúlatánál Megállék a kanyargó Tiszánál Ott, hol a kis Túr siet beléje, Mint a gyermek anyja kebelére. A folyó oly símán, oly szelíden Ballagott le parttalan medrében, Nem akarta, hogy a nap sugára Megbotoljék habjai fodrába’. Síma tükrén a piros sugárok, (Mint megannyi tündér) táncot jártak, Szinte hallott lépteik csengése, Mint parányi sarkantyúk pengése. Ahol álltam, sárga föveny-szõnyeg Volt terítve, s tartott a mezõnek, Melyen a levágott sarju-rendek, Mint a könyvben a sorok, hevertek. Túl a réten néma méltóságban Magas erdõ; benne már homály van, De az alkony üszköt vet fejére, S olyan, mintha égne s folyna vére. Másfelõl, a Tisza tulsó partján, Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán, Köztök egy csak a nyilás, azon át Látni távol kis falucska tornyát. Boldog órák szép emlékeképen Rózsafelhõk usztak át az égen. Legmesszebbrõl rám merengve néztek Ködön át a mármarosi bércek. Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe Egy madár csak néha füttyentett be. Nagy távolban a malom zugása Csak olyan volt, mint szunyog dongása. Túlnan, vélem átellenben épen, Pór menyecske jött. Korsó kezében. Korsaját mig telemerítette, Rám nézett át; aztán ment sietve. Ottan némán, mozdulatlan álltam, Mintha gyökeret vert volna lábam. Lelkem édes, mély mámorba szédült A természet örök szépségétül. Oh természet, oh dicsõ természet! Mely nyelv merne versenyezni véled? Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz. – Késõ éjjel értem a tanyára Fris gyümölcsbõl készült vacsorára. Társaimmal hosszan beszélgettünk. Lobogott a rõzseláng mellettünk. Többek között szóltam én hozzájok: „Szegény Tisza, miért is bántjátok? Annyi roszat kiabáltok róla, S õ a föld legjámborabb folyója.” Pár nap mulva fél szendergésemböl Félrevert harang zugása vert föl. Jön az árviz! jön az árviz! hangzék, S tengert láttam, ahogy kitekinték. Mint az õrült, ki letépte láncát, Vágtatott a Tisza a rónán át, Zúgva, bõgve törte át a gátot, El akarta nyelni a világot!

edit delete reply traviata2 wrote on Jan 3, '09, edited on Jan 3, '09 A tragikus sorsú Dobó Tihamér magyarkanizsai / Szerbia, Vajdaság/ festőmész alkotása a Tiszáról

delete reply fapipa wrote on Jan 3, '09 Jó volt ujra olvasni a vitát. A "baj" abból keletkezik, hogy később alkotott, sokszor felesleges szabályokat vetítenek vissza a multban keletkezett szövegekre, többnyire az élő nyelvet is szegényitő hatással. Imre

edit delete reply traviata2 wrote on Jan 3, '09, edited on Jan 4, '09 fapipa said Jó volt ujra olvasni a vitát. A "baj" abból keletkezik, hogy később alkotott, sokszor felesleges szabályokat vetítenek vissza a multban keletkezett szövegekre, többnyire az élő nyelvet is szegényitő hatással. Imre Állítólag nagy a közvita az új szabályzat módosításáról is. Kíváncsi vagyok a változásokra, bár egy vagyonba került az Osiris Kiadó Helyesírás c. könyve. A mércéről: magam is így gondolom!

edit delete reply traviata2 wrote on Jan 3, '09 Tisza-festmények a Vajdaságban: http://www.senta.org/sentam/modules.php?name=News&file=article&sid=242

delete reply fapipa wrote on Jan 3, '09, edited on Jan 3, '09 Még annyit, a mérce, Petőfi nyelvtani, irodalmi tankönyvei és az általa olvasott irodalom, nem az utókor okoskodása vagyis amire tanitották illetve amit elsajáitott az irodalmi "elődöktől".

delete reply nezsu11 wrote on Jan 3, '09 Megdöbbentő! Mikor fogják az "Ó magyar Mária siralom"-t is mai 'nyelvhelyességi' kalodába zárni?

delete reply karesz684 wrote on Jan 4, '09 Magyarul a mérce az, hogy ért e? Vagy a mérce, amivel mérték. Nem az volt, hogy értsék? Ha nem, akkor akik mérték, a mércét mivel mérték? Szerintem a semmit akarták. És azt el is érték.

edit delete reply traviata2 wrote on Jan 4, '09 Köszönöm Károly! Elérték valóban! Adyt is mindig fosztogatni akarták. A " kompországért" is kapott eleget.

delete reply a102es wrote on Jan 4, '09 A feltűnési viszketegség sokunkban benne van ám! És ha már jobbat nem tudunk, ki ne figyelne oda egy Petőfi-, Arany-, Mikszáth- stb...stb.- "megvágására"?

delete reply nezsu11 wrote on Jan 4, '09 a102es said A feltűnési viszketegség sokunkban benne van ám! És ha már jobbat nem tudunk, ki ne figyelne oda egy Petőfi-, Arany-, Mikszáth- stb...stb.- "megvágására"? Valami olyasmi ez: aki tudja csinálja, aki pedig nem, az negatívan bírálja?

edit delete reply traviata2 wrote on Jan 4, '09, edited on Jan 4, '09 Petőfi Sándor Arany János mellett a magyar nemzeti irodalmi nyelv egyik legcsodálatosabb teremtője volt. Nyelvtudomány ide vagy oda: NEKI mindent szabad! Sőt! A tudósok dolga meg vizsgálni az élő nyelv változásait és lejegyezni.

delete reply karesz684 wrote on Jan 4, '09 Ma a szürke felhőktől egy percre sem láthattam a napot Bár a nap - mármint a mai - még el nem múlt, csak hamar bealkonyult. Az idő múlásán a borús ég nem változtatott, csupán nem láthattam a napot, amint nyúlfarknyi égi sétája után sietve leáldozhatott. Azért ez a mai nap nekem hosszúra sikeredett. Már virradat előtt azon elmélkedtem, hogy ha igen, hol tévedtem? Megvirrad e a nap - már mint ez a mai - ha borús lesz a reggel? Hajnalodott, de már a gép előtt ülve azt kerestem, hogy szeressem? Hajnal hasadtával é, vagy hajnal hasadtánál, még közel sem a jó megoldásnál tartva. Már kezdtem feladni, mikor a párom rám nyitott egy jó kávéval. Ez is nyakatekertre sikeredett. Pedig nagy volt bennem az igyekezet. Bosszantó, de csak azért is a kákán csomót keresők kedvébe szeretnék járni. Nem rám nyitott, csak az ajtót nyitotta a szobára, ahol én dolgoztam. De miért is ne fogalmazhatnék másképpen? A „mércések” kedvébe járhatok. Nem firtatom a rám nyitást, mert adott egy más megoldás: „Rám köszönt egy jó kávéval” Hm! Talán egy „jó reggelt” az amivel rám köszönt, nem annyira magyartalan? De mi az, hogy rám köszönt? Mindennek rám kell szakadnia ma? Rám köszönt az asszony, rám virradt a reggel is meg a nap is rám virradt? Még szerencse, hogy nem húsvét másnapjának virradatánál nyitott rám. Akkor ugyanis egy vödör vízzel szokás. Lévén akkor a húsvéti locsolkodásnak ideje. Megrögzött magyartalankodó létemre, azon igyekezetemben, hogy mindenki értse, ismét túl csordult a szűkre szabott mérce. Még hogy „húsvét másnapjának virradatánál” Ki érti ezt? Ki nem?

delete reply denebola35 wrote on Jan 4, '09 Kedves karesz! „húsvét másnapjának virradatánál” - "alkonyúlatánál" - Fantasztikus a rájátszás! S micsoda irónia! Gratulálok. Üdv. Attila

delete reply karesz684 wrote on Jan 5, '09 Kedves Nezsu, kedves a és kedves denebola! Talán, ha azt akarnánk, tudnánk ellenpéldákat is felvezetni egy arra választott témával. Nagy ívben elkanyarodva, tücsköt - bogarat beleszőve, hogy ne lógjon ki túlságosan a ló lába. És a lényeg nem az, hogy szegény tücsöknek szörnyű kínos lenne ha valamibe beleszőnék. De nem állatkínzás e, olyan helyzetbe hozni egy lovat, hogy a lába lógjon a szegény párának? Nos nem nyúzom tovább, sem a tücsköt, sem a lovat. A lényege a dolognak a "ha azt akarnánk". Mit és miért? Mit akartak Petőfi bírálói? Erre nezsu jól válaszolt. Köszi.

delete reply zagon wrote on Jan 5, '09 Elképesztő, hogy tudós emberek hogyan lehetnek ennyire szűk látókörűek. Igaza volt József Attilának: a költők nem középiskolás fokon tanítják a népet. Amire nem képesek a professzorok, arra képesek a költők. Másik vetülete a dolgoknak, hogy a nyelv életben tartásában aktívan részt vesznek a szó hivatásos művelői szóalkotásokkal, szállóigévé váló kifejezések köztudatba vitelével, vagy régi nyelvi elemek újfajta alkalmazásával. Ezek nélkül a nyelv holt nyelv lenne. Hogy nem látják be komoly művelt emberek, hogy a nyelv nem egy statikus, örökké változatlan képződmény. Mivel a minket körülvevő örökké változó világot írja le, neki is szakadatlan változva kell fennmaradnia.

delete reply arandria wrote on Jan 7, '09, edited on Jan 7, '09 Nekem úgy rémlik, hogy a vers címét rosszul idézi a szerző. Nyári napnak alkonyÚlatánál... én így emlékszem, Erzsébet, a Te beírásodban is így szerepel, és a versmérték is a hosszú magánhangzót kívánja. Idézni pedig csak pontosan szabad. A gondolataival - mármint hogy nem szabad/lehet a nyelvet kalodába zárni - messzemenően egyetértek.

TALLÓZÁS A HUMOR VILÁGÁBAN

(A humor és a vicc pszichológiájáról)

Hárdi István

pszichiáter, pszichológus, a pszichológiai tudomány kandidátusa

„Az emberiségnek egy hatékony fegyvere van, ez pedig a nevetés”

Mark Twain

„Ha egy dolog humoros, keresd benne az elrejtett igazságot”

G. B. Shaw

Bevezetésként hasznos röviden foglalkozni a terület történelmével. A viccek szájról szájra terjednek, ami sokban emlékeztet a népies irodalomra, népmesére (Peters – Peters, 1974). A korok humora, viccei változóak. Néha azon csodálkozunk, „min nevettek nagyapáink?” Ennek jellemző példája az adoma. Ez általában derűs – legtöbbször nem nagy igényű – történetecske. Gyűjteményekben különféle összeállításban olvashatunk a témáról (például az egészségügy humoráról – Kun, 1983). A kérdéskörrel először filozófusok foglalkoztak, így Kant, Schopenhauer, Jean Paul, akik a meghatározás nehézségeiről is írtak (Freud, 1905, 1982). Mai napig jelentős Henri Bergson munkája (Bergson, 1986), amely új megvilágításba helyezte a témát. Különbséget tett a vicc, a komikum és a humor között. Megállapította, hogy az „emberi szféra”: a reakció, a visszhangot adó, nevető ember, csoport nélkül nincs vicc, humor vagy komikum. A pszichológusok közül Theodor Lipps és Walter Heymann (Freud 1905, 1982) munkássága emelhető ki. A kísérletes pszichológia (Séra, 1980) a humorérzéket különféle skálák segítségével is igyekezett megközelíteni.

A szociálpszichológiai megközelítés csoportok, népek, s az aktuális helyzet humorával foglalkozik. A viccek, például az arisztokrata viccek (Arisztid és Tasziló), a zsidó viccek (Kohn és Grün), a cigányviccek stb. ilyen tematikus csoportosításra adnak lehetőséget. A bolondviccek, az elmebetegekről alkotott társadalmi előítéletekről, az ő gondolkodásmódjukról ad képet. Rokon ezzel az udvari bolondok világa, akiknek mindent ki lehetett mondani, szabadabban kritizálhatták az uralkodót, miként a közmondás szerint is Kinder und Narren sagen die Wahrheit – gyermekek és bolondok megmondják az igazat. Előbbire példa a „gyermekszáj”, valamint a „Móricka viccek”. A politikai viccek lehetőséget adnak a fennálló rend elleni kritikára és az elnyomottak érzéseinek, vágyainak kifejezésére; diktatúrában az indulatok levezetésére, „szelepként” szolgálnak.

A sztálinizmus korában divatosak voltak a „jereváni rádió” „hírei”: – Van-e élet a Marson? – adja fel a kérdést a jereváni bemondó. – Ott sincs! – hangzik a válasz.

Hasonlóan szelep jellegű az alábbi példa: Ketten beszélgetnek: – A szovjetek felmennek a Holdra. – Mind?

A pszichoanalitikus megközelítés, Sigmund Freud műve a vicc és a tudattalan viszonyáról (Freud, 1905, magyarul: 1982) új utat nyitott a témához. Korszakos hatása volt, s a lélekelemzésen belül és kívül egyaránt befolyásolta a gondolkodást. A vicc a tudattalanból származik, s a nevetés okozta öröm teszi lehetővé az elfojtás felengedését. Szerinte a viccelő egy tudatelőttesből származó ötletet ad át a tudattalannak, amelyen az dolgozik, és visszaküldi a tudatba. Ezen az úton szexuális és/vagy agresszív, valamint más késztetések kerülhetnek levezetésre. Az erkölcsöt képviselő felettes én nyomása enged, s így az egyébként tiltott tartalmak is kifejeződhetnek. Legjobb példái ennek a „disznó viccek”. Freud szerint a viccekben gondolati, vagy „érzelmi megtakarítás” is érvényesül, mely ugyancsak örömet okoz, s hozzájárul a hatáshoz. A „csattanó” rövid úton fejez ki valamit, amit egyébként hosszadalmasabb lenne részletesen kifejteni. Az akasztás előtt álló embernek ez a mondata sok mindent mellőzve röviden „süti ki” érzelmeit helyzetéről: Na ez a hét is jól kezdődik…

A humort, a humoros szót általában az egész témakörre alkalmazva használják, mint ami derűt, nevetést okoz. Freud megkülönbözteti a humort a vicctől (Freud 1928, 1948). Az önmagán vagy máson humorizáló a valóság, a bajok, a nehézségek, a személyes szenvedések fölé emelkedik, s úgy viselkedik velük, mint a felnőtt a gyermekkel. Így érthető Karinthy Frigyes azon megállapítása, hogy Humorban nem ismerek tréfát, mellyel a humor mélyebb igazságot tartalmazó, emelkedett jellegére utalt, szemben a pillanat szülte tréfa, vicc könnyedebb súlyával. Mark Twain halált okozó betegségéről szóló újsághírekre rövid közleményt tett közzé: A halálomról szóló hírek kissé túlzottak.

Nevetünk – már csak tömörsége miatt is – a szellemes mondaton, amellyel bagatellizálja, szétrombolja a hírlapi kacsát, mintha az nem is saját sorsáról szólna.

Freud a viccképződést az álommunkához hasonlította, s abban az álomkeletkezés ismert mechanizmusait alkalmazta – „viccmunkáról” – azaz benne sűrítésről, célzásról, eltolásról és szimbolizálásról szólt.

A sűrítés legjobb példái az ismert szóviccek, melyek két vagy több szó együttesével, összegyúrásával fakasztanak nevetést:

Megkérdezik egy ostromlott város túlélőjét: – Hogy sikerült megúszni a viszontagságokat? – Bombásan…– hangzik a válasz.

Ebben a pompásan és az átélt bombázás sűrítődik a bombás szóban. Freud ilyenkor „értelmi megtakarításról” beszél, amikor a gyors, rövid megjelöléssel gondolkodást, hosszabb magyarázkodást spórolunk meg, s egy szóból is megértjük a lényeget. A részletes elmondással elmaradna a humoros hatás.

A második világháború előtti viccben egy falusi pap ostorozni akarja közössége erkölcseit, és prédikációja végén, a nyomaték kedvéért, még hozzáteszi: – …és ez valóságos Szodoma és Gonorrhea…

Szóvicc, amely elszólásnak is felfogható: A Bibliából ismert a gonoszsága miatt elpusztult két város egyikének nevéből két szó cseng egybe, s sűrítés nyomán a Gomorra szó helyett gonorrheát mond, amellyel – egyben céloz is a szabados életre – s az annak folyamán elterjedt nemi betegségre.

Az elírás, az elszólás egyik formája is kelthet mosolyt, s ebben – mint ezt Freud A mindennapi élet pszichopatológiájából (Freud, 1904) tudjuk – az elfojtott, tudattalan impulzusoknak nagy szerepük van. Ezt példázza a Népszava címoldalán, 1953-ban megjelent hír a szovjet diktátor haláláról:

„Mély megrendeléssel értesültünk Sztálin elvtárs haláláról”. – Nevetnünk kellett, mert kiderült, hogy ugyan a tény közlésére kényszerültek, de egyáltalán nem voltak „megrendülve” – ahogy egyébként ilyenkor érezni szoktak. Sőt: kifejeződött benne az elnyomó elleni agresszió, s tiltakozás az őszintétlen részvét megjátszása ellen. Mindez röviden, egy szóba sűrítve.

Az agresszió elfojtásáról és feloldásáról szól egy, a Budapest ostroma utáni időkből származó vicc, amikor a rossz közbiztonságban, főként éjszakánként embereket gyakran levetkőztettek és kiraboltak: Ingben és alsónadrágban áll egy ember a rendőrségen. Kikérdezik: – Hát magával mi történt? – Megtámadtak és kiraboltak norvég tengerészek! – Talán szovjetek? – Nem én mondtam! – hangzik a válasz.

Ebben a megszálló katonáktól való félelem miatt a tettesekre olyan abszurd megjelölést használ, ami képtelensége miatt önmagában is nevetséges, s utána szorongva tovább védekezik „hogy nem ő mondta” ki – az igazat.

A következő példa a viccmunka több elemét is tartalmazza:

A gazdag, de közismerten zsugori ember temetésén a papnak beszédet kell mondania. Nehéz helyzetében ezt így oldja meg: – És itt van előttünk az az ember, akinek jótettei örökké titokban maradnak… mert soha, soha senki nem tudott róla!

E viccnek kritikus, agresszív él is tulajdonítható: valójában azt közli, hogy az elhunyt gonosz, zsugori ember volt, aki soha senkinek semmit sem adott. Ezt azonban ironikusan teszi, úgy mondja el, mintha a halott titokban jótékonykodott volna. A szöveg kétértelműsége és a benne rejlő célzás azonban az ellenkezőre utal.

A viccek további megértést is lehetővé tesznek, mivel a bennük működő mélypszichológiai elemek a tudattalan, a „viccmunka” mellett további társadalomlélektani tanulságokkal is szolgálnak. Ebből a szempontból különösen tanulságosak a bolondviccek.

Ezek elvezetnek a pszichiátriába. Nem véletlen, hogy pszichiáterek is foglalkoztak e kérdéssel. Elsőként Ewald Hecker 1873-ban, majd – a pszichiátria nagy rendszeralkotója és iskolateremtője – Emil Kraepelin akadémiai tisztsége átvételekor írt a komikum pszichológiájáról. A „bolondviccek” egyik ősének az 1785-ből származó (Peters – Peters, 1974), egy londoni orvosról, John Monróról (1715–1791) szóló viccet tekintik, amely nálunk is sokféle változatban ismert:

Monrót, korának London egyik legismertebb pszichiáterét körülveszik betegei az elmegyógyintézetben, s kijelentik, hogy most beledobják az üstbe, a forró levesbe. Erre az orvos azt válaszolja, hogy ruhástól nem lehet, mert elrontaná a levest, ehhez le kell vetkőznie. Amíg ő lassan vetkőzik, időt nyer, megérkeznek az ápolók és megmentik.

Ez a vicc a betegek veszélyességét és a pszichiáter okosságát illusztrálja. Ez a motívum számos hazai és külföldi példában vissza-visszatér.

Ilyen az a hazai történet, amelyben az elmeorvost arra akarják a betegek kényszeríteni, hogy ugorjon le a negyedik emeletről, de ő azzal menti ki magát, hogy leugrani könynyebb, mint ilyen magasra a földszintről felugrani – s ezzel az ötlettel elengedik

E példában a viszonylag egyszerűen gondolkodó betegeket az orvos „megfelelő” szintű ötlete „meggyőzi”. Az ily módon primitívnek, sőt butának beállított betegek (Peters – Peters, 1974) – úgy vélem (Hárdi, 2005) – regresszióban vannak – első példában orális-kannibalisztikus impulzusoknak engednek (meg akarják főzni, és meg akarják enni), a másodikban mágikusan gondolkodnak (az orvos képes a földszintről a negyedik emeletre felugrani). Ugyanakkor a pszichiáter mély empátiáról tesz tanúságot: annyira beleéli magát a betegek irreális világába, hogy azok gondolatát folytatja, s szinte azonosul velük.

Hasonlóképpen értelmezhető a következő példa:

Két beteg fest egy szobát, az egyik a létra tetején, a másik alatta, a padlón állva cseréli a vödröket, s festékkel látja el a magasban dolgozó társát. Amikor kifogy a fenti vödörből az anyag, el kell mennie a pótlásért, és a kiürült festékes vödröt a magasból kellene lehozni. Mire megszólal: – Fogózz meg az ecsetben néhány percre, mert elviszem a létrát…

Ez az abszurd gondolkodásnak tűnő ötlet mágikus elemeket is tartalmaz (az ecsetbe bele lehet kapaszkodni), de a laikus számára „ez butaság”, mint ezt Petersék kifejtik. Szociálpszichológiai szempontból az ilyen viccek a pszichotikus betegekkel szembeni előítéletet is tartalmazzák, aminek – különösen a mai modern világban – semmi realitása nincs. Pontosabban: az elfogult társadalmi szemléletet tükrözik, a viccbeli beteg nem azonos a valóságossal, akkor sem, ha lehetnek a viccben mélypszichológiai elemek.

A pszichiáter (vagy az „idegorvos”) személyét illető sztereotípiák és előítéletek is bőven szerepelnek ezekben a viccekben.

Egy „vélt parazitózisban” szenvedő beteg elpanaszolja az orvosnak, hogy a bőre alatt „lévő” – vélt – bogarakat állandóan le kell magáról söpörnie… – Jó, jó, de ne rám… – hangzik a pszichiáter válasza.

Petersék szerint az ilyen viccek a pszichés infekciót illusztrálják, mely szerint az elmebetegekkel foglalkozó – orvos, ápoló – hivatása áldozatává válhat: „megfertőződik” a kóros tartalmakkal, azaz maga is beteggé válhat. Karinthy Frigyes is sok helyen írt az ő korában a még „zárt osztályról” elterjedt előítéletekről, amely szerint „a kulcs különbözteti meg a személyzetet a betegtől”. A ma is élő vélekedéssel szemben az igazság az, hogy mint minden emberben, az orvosban is élhetnek problémák, konfliktusok, melyet ki-ki a maga módján old meg, esetleg szublimál. A pszichiátereknél ez a lehetőség a hivatásban is adott, a pályán élhetik ki humanista érdeklődésüket, problémamegoldó készségüket.

Már az ismertetett példák utaltak arra, hogy a bolondviccek még megváltozott formában is elmaradnak a tudomány fejlődésétől, például a gyógyíthatatlanság előítéletével, illetve a kórosnak vélt állapot változtathatatlanságának groteszkségével:

Egy beteg magát XVI. Lajosnak véli. Az ápoló arról számol be a viziten a főorvosnak, hogy az illető már sokat javult, mert most már csak XIV. Lajosnak véli magát… (Peters – Peters, 1974)

Eltekintve attól, hogy ez nem felel meg a valóságnak, azaz nem így gyógyulnak a betegek, de az idő is eljárt a királyokról, Napóleonokról szóló téveszmék felett. Folytatni lehetne a példákat, és mindegyikhez még sokféle magyarázatot lehetne hozzáfűzni, de célszerű végül összefoglalni a bolondviccek mentálhigiénés jelentőségét:

1. A pszichiátriai témájú viccekben a pszichés betegekkel kapcsolatos társadalmi szemlélet és előítélet tükröződik. A viccek ugyan tartalmazhatnak valós elemeket, de ezek inkább a szociálpszichológiai tényezőkre utalnak, mint a valódi betegekre. A viccbeli „bolondok” nem azonosak a gyakorlatban kezeltekkel.

2. Előítélet, izoláció és főként hárítás is szerepel bennük. Ez az elmebetegségtől való félelemben is gyökerezik. A „beteg az más”, „nem olyan, mint mi”, „veszélyes”, „elkülönítendő” stb. A kórostól érzett szorongást és agressziót a betegekre vetítik ki. A társadalmi mellett az egyéniségnek is fontos a szerepe: ismert az elmebajtól való különféle jellegű szorongás.¹

A viccelésben – mint az eddigiekben is láttuk – nagy szerep jut az érzelmeknek, valamint a hangulati tényezőknek. Mindennapi életből ismert, hogy derűs, vidám emberek szeretnek „viccelődni”, gyermekek tréfát űznek egymással. A nevetés az egészséges élet kifejezője. Serdülők – sőt szerelmesek is – sokszor „ok nélkül” nevetgélnek. Mondhatni örülnek az életnek, egymásnak. Ugyanakkor a humor jelentkezhet megterhelő, sőt depresszív hangulatot keltő helyzetekben is. Említettük az „akasztófahumor” példáját, az ironikus megjegyzést, amit a halálraítélt mond kivégzésre induláskor: na ez a hét is jól kezdődik! Anna Freud szerint a humor lehet a hárítás egyik formája (Sandler – Freud, 1985). Vannak „nevetős” emberek, akik vidámsága mögött szorongás rejtőzik. Chaplin a humor gyökerét a halál elleni védekezésben látja, az ember az egyetlen élőlény, aki nevetni tud, s így küzd a halálfélelem ellen (Hárdi, 2007). A nemrég elhunyt nagyszerű komikus, Hofi Géza kitűnő budapesti szobra egy halálfejet tart a kezében, mellyel szembenéz.

A viccmondásban, humoros jelenetek előadásában nagy szerepe van a feszültségnek. A jó előadók megfelelően előkészítik a poént, mely annál intenzívebben sül el, mennél jobb az előkészítés. Chaplin Cirkuszában geget-gegre halmozva a crescendo jelenetében lavinaszerű hatást ér el: mint díszletmunkás beviszi a porondra a bűvész kellékeit, s egy asztal rejtett gombjának „véletlen” megnyomására a bűvész trükkjei fokozatosan nyilvánvalóvá és nevetség tárgyaivá válnak. A jó viccmondás lehet művészet, amikor a tudattalan bemutatása – különösen jó előadókészség esetén – a személyiség flexibilitására is utal: jól tud bánni a tudattalanjával. Másfelől a jó előadó dramatizálással szinte szemünk elé hozza a viccbeli jelenetet vagy történést, fokozza a feszültséget, s ezzel a poén is jobban „sül el”. Sok kiváló viccmesélőben sajátos egyéni humorérzék rejtőzik, mondataikból ellenállhatatlan derű árad – ami mind fokozza a hatást. A „poéngyilkosság” a humorérzék hiányáról, gátlásról, esetleg neurózisról árulkodhat.

A tudományos közlésben, előadásban, oktatásban fontos szerep jut a humornak. Az elvont tételek, nehéz problémák egy idő után megterhelhetik a hallgató figyelmét, s az ilyenkor elmondott – a kérdéshez kapcsolódó – anekdoták, viccek feszültségcsökkentők, pihentetők lehetnek. Így élénkebbé, színesebbé is válhat az előadás. Különösen hosszabb előadásoknál megnő a hallgatóságban a derű iránti igény: egy-egy fárasztó óra befejezése előtt, igénybevevő előadássorozatok vége felé könnyebben nevetnek – néha akár még egy emelkedettebb hangulatú mondaton is, s szívesen veszik az ellazulást keltő humort. A laikusokban a vicc oldhatja az újtól való félelmet, közelebb hozhatja a „magas pódiumon” beszélő tudóst. A lelkes, derűs ismeretterjesztés nem csupán értelmileg, de „érzelmileg is leköti” a hallgatóságot, ahogy ezt például Öveges professzor tévéelőadásainak népszerűségében is tapasztalhattuk. Természetesen – ahogy ezt jó előadóknál is látjuk – a tréfa, a vicc csak mértékkel alkalmazható.

A humor világának a lelki egészségvédelemben, a mentálhigiénében nagy a jelentősége. Már volt szó a viccnek feszültségcsökkentő mechanizmusáról. Freud is ír a humornak szenvedés elleni hatásáról, amelynek segítségével az ember felülemelkedhet bajain (Freud, 1928, 1948). Ugyancsak ismert stressz-leküzdő tulajdonsága is. A trauma feldolgozását is szolgálhatja, ahogy ez – különös módon – a 2001. szeptember 11-i, az USA-t ért szörnyű terrortámadás után történt. A világot megrázó esemény nyomán Amerikában ilyen tárgyú viccek is keletkeztek.

Maga a nevetés is segíthet a lelki egészség fenntartásában. A nevetés nyomán a szervezetben endorfinok szabadulnak fel, részlegesen kicserélődik a tüdő reziduális levegője, a rekeszizom erőteljes mozgásai fokozzák a bélperisztaltikát, javul az emésztés, a szervezet immunháztartása – a kacagás „zsigeri kocogás” (Bagdy – Pap, 2005). Nemzetközi „nevető”- és „hahota-klubok” segítenek a lelki egyensúly fenntartásában, a gyógyulásban. Hazánkban 2000 óta kórházi gyermekosztályokon „bohócdoktorok” a kis betegek hangulatának javításával járulnak hozzá felépülésükhöz.

Kulcsszavak: humor és pszichológia, vicc és a tudattalan, a vicc szociálpszichológiája, pszichiátriai viccek, humor és lelki egészség

IRODALOM

Bagdy Emőke – Pap János (2005): Gondolatok a nevetésről. Psychiatria Hungarica. 19, 5, 390–418.

Bergson, Henri [1900] (1986): A nevetés. 3 kiadás. Gondolat, Budapest

Freud, Sigmund 1904] (1941): Zur Psychopathologie des Alltagslebens. Ges. Werke. Bd: 4, Imago, London

Freud, Sigmund [1905] (1982): A vicc és viszonya tudattalanhoz. In Freud: Esszék. Gondolat, Budapest

Freud, Sigmund [1928] (1948): Der Humor. Ges. Werke. Bd: 14, Imago, London

Hárdi István (2005): Pszichiátria a humorban (Szerkesztői előszó). Psychiatria Hungarica. 19, 5, 378–379.

Hárdi István (2005): Humor a pszichiátriában (Szerkesztői előszó). Psychiatria Hungarica. 19, 5, 440–441.

Hárdi István (2007): A filmművészet halhatatlana: Charlie Chaplin. Adalékok egy zseni analíziséhez. Magyar Tudomány. 2, 226–232.

Kun Erzsébet (1983): Derítő-szerek. Gondolat, Budapest

Peters, Uwe Henrik – Peters, Johann (1974): Irre und Psychiater. Kindler, München

Sandler, Joseph – Freud, Anna (1985): The Analysis of Defence: The Ego and the Mechanisms of Defence Revisited. International Univetsity Press, New York

Séra István (1980): A nevetés és a humor pszichológiája. Akadémiai, Budapest

Prev: Összehasonlító irodalomtudomány - Kontextus - tanulmányok
Next: Út a teljességhez

reply edit delete

9 Comments

delete reply arandria wrote on Jan 7, '09 Valahol egyszer azt olvastam, hogy az összes vicc néhány alaptípusra vezethető vissza, és csak a kísérő körülményeket variálják. Ugyanitt azt is írták, hogy az egyetlen igazán kreatív ötleten alapuló viccfajta a szóvicc, amin mostanában pl. a Besenyő család történetei alapulnak. Ezeken viszont nem röhögnek nagyokat az emberek, legfeljebb csak egy fintorral elmosolyodnak.

delete reply nezsu11 wrote on Jan 7, '09 Elolvastam.

edit delete reply traviata2 wrote on Jan 7, '09 Az ugynevezett favicceknek vagy abszurd vicceknek kevés kedvelője van. Az agytekervények nem mindig állnak rá a mögöttes utalásokra. Egy gyűjteményben ezt találtam: A magyar viccek visszatérő szereplői • Móricka, az agyafúrt, vásott zsidó kölyök • Pistike, ugyancsak kölyök, de inkább kicsit buta • Arisztid és Tasziló, arisztokraták • Nyuszika, állatos viccek (többnyire agyafúrt) hőse • Jean, a hülye gróf hülye inasa • Kohn és Grün, zsidó barátok • az agresszív Kismalac állatos, többnyire abszurd viccek agresszív hőse • a szőke nő, az ostoba, műveletlen, de a szépségére roppant beképzelt nő • a rendőr, aki műveletlen és faragatlan • a skót, a zsugori, merev ember • székely és családja (fia, felesége stb.), sajátos az észjárásuk • az anyós, aki kellemetlenkedik, gonosz, de legalábbis rosszkor van rossz helyen • mindenkori politikusok, közéleti személyiségek • egy-egy ember különböző nemzetekből, akik rendszerint versengenek valamiben, vagy eltérő szokásaikról beszélgetnek Ezeket valahogy többen szeretjük. Én a vicceket nagyon szeretem hallgatni, s az előadó tehetségét nagyon fontosnak tartom, mesélni kevésbé tudok. Annál jobban ordítozni a szobámba bekerült békától! Gondolom, aki velem volt akkor, halálra nevette magát. Utána én is magamon!

delete reply kovacs wrote on Jan 7, '09 Ha van valami, amit nem szeretek, az egyik az, mikor szakemberek elemeznek és megmagyaráznak egy viccet. Olyan ez, mintha a szeretett kedvesünk bőrét nagyítóval vizsgálnánk. Brrr...

edit delete reply traviata2 wrote on Jan 7, '09, edited on Jan 7, '09 kovacs said Ha van valami, amit nem szeretek, az egyik az, mikor szakemberek elemeznek és megmagyaráznak egy viccet. Olyan ez, mintha a szeretett kedvesünk bőrét nagyítóval vizsgálnánk. Brrr... Van egy különleges feeling ilyenkor, ami szinte megmagyarázhatatlan! Valóban! Nagyon találó a hasonlatod! Köszönöm.

delete reply tgt5 wrote on Jan 8, '09 A tanulmány talán többről szól, mint hogy egy szakember vicceket elemez.

delete reply denebola35 wrote on Jan 8, '09 Talán nem is azzal van itt gondja a hozzászólóknak. Az orvostudomány is hozzáteszi ehhez a magáét, ami természetes. A nevetésnek nagyon fontos szerepe van a feszültségek levezetésében. Ezt tapasztaltam legutóbb a tanárnőnél tett látogatásom alkalmával.

delete reply vinkoattila wrote on Jan 8, '09, edited on Jan 8, '09 Már egy 3 kötetes sorozatot is megjelenthettünk volna a vicces ahelyzetek sokaságából, amit a TANÁRNŐVEL megéltem. Debrecen vörös betűkkel kiemelve! Igen, fontos a nevetés!

delete reply csabailajos wrote on Jan 8, '09 Véleményem szerint is a humorra, a viccre való képesség az ember túlélésének legfontosabb akkumulátora. Mi a szívműtétünk előestéjén is egész este viccelődtünk. Persze féltünk, de a legjobb feszültségoldó volt. Tetszett a tanulmány, bár sok pontot éppenhogy érintett.

John Updike

Szöveges feladatok

1. Éjszaka van. A, habár B-vel hál, C-ről álmodik. C egy ívelt kocsifelhajtó legtávolabbi (függőleges képsíkra vetítve a látványt: az ív delelő) pontján áll. Az íves építmény valószínűleg nem más, mint álombéli tükröződése valaha közösen birtokolt házuk kocsifelhajtójának. Az asszony alakja paradicsomszínű nyári ruhában — noha a perspektíva kicsinynek mutatja — szembetűnő. Feje hátravetve, keze a csípőjén, lábai magabiztos terpeszben. Páváskodik, talán nevet is. Az egész kép telítve van asszonyi vitalitással. A csupa sóvárgás. B álma zavartalan, békésen pihen abban a szilárd tudatban, hogy A szereti. És valóban: A miatta hagyta el C-t — mintegy bizonyításképpen.

Kérdés: A kettejük közül melyiket csalta meg inkább, B-t vagy C-t?

* * *

2. A hét utcasaroknyira lakik rendszerint használatos automata mosodájától, és 3,8 mérföldnyire pszichiáterétől, akihez az út sűrű délutáni forgalomban átlagosan 22 percig tart. Az átlagos kezelési idő — a szokásos, járulékos bevezető és levezető csevegést is beszámítva — 55 percig tart. A mosoda által favorizált felültöltős mosógépek átlagos ciklusideje 33 perc. A pszichiáter és a mosoda egy irányban van, a városból kivezető úton.

Kérdés: Berakhatja-e A a szennyest a mosógépbe a pszichiáterhez menet úgy, hogy a nedves ruhákat el ne lopják?

SZORGALMI FELADAT: Ha A délután 3 órában állapodott meg a pszichiáterrel, ha egy-egy háztömb hosszát egy-nyolcad (1/8) mérföld hosszúságúnak vesszük, ha A két, egymás utáni öblítésre állítja be a mosógépet, valamint az egész mosást a pszichiáter utánra ütemezi, és ha egy negyeddolláros (25 centes) érméért vásárolható öblítés-centrifugálás negyed óráig (12 percig) tart, és egy-egy töltet két ilyen ciklust igényel, mert különben a ruha nedves marad és hazafelé menet ozmotikusan átnedvesíti cipelőjét, akkor mindezen feltételek mellett legkorábban mikor tölthet magának egy pohár italt?

Kerekítsd az összeget a legközelebbi egész percre!

Oldd meg a feladatot két pohár italra!

Oldd meg háromra, belekalkulálva a mellény átnedvesedését is!

* * *

3. A-nak négy gyermeke van. Kettő egyetemre, kettő magániskolába jár. Az évi tandíj az egyetemen fejenként 6300 dollár, a magániskolában 4700. A évi jövedelme n * n háromheted (3/7) részét elviszi a szövetségi illetve a helyi adó. Egyharmad (1/3) C-hez megy, aki éppen korszerűsíti a kocsifeljárót. A teljes oktatási költség n öthuszonegyed (5/21) részével egyenlő. A heti pszichiátriai kezelés 45 dollárba kerül, a mosoda heti 1,10-be. Az egyszerűség kedvéért tekintsük úgy, hogy ezek A egyedüli kiadásai.

Kérdés: Meddig képes A ezt így folytatni?

* * *

4. A borsókő köbmétere 13 dollár. Egy teherautóra 3 1/4 köbméter fér fel. C kocsifelhajtója 8 láb és 6 hüvelyk széles és ellipszis alakú, melynek két fókusza — két régi krokett-tartóval kitűzve — derékszögben metsző vonal az ellipszist ettől a középponttól éppen kilenc lépés távolságra metszi — ahogy ezt az építési vállalkozó annak idején lemérte. Ő nagydarab ember, aki 48-as cipőt visel. Azt is mondja, hogy a borsókő átlagos kívánatos mélysége egy kertvárosi kocsifelhajtónál egy—másfél hüvelyk között van. Ha több, a kerék nyomot hagy; ha kevesebb, nem adja azt az elbűvölően csikorgó hangot, amelyet akkor kapunk, ha üveggolyókat pörgetünk egy kávéskannában.

Az ellipszis alakú kocsifelhajtó mellett ott van még egy ezt a Kedves útra bekötő egyenes szakasz is. Ennek a bekötőútnak hossza aránylik az ellipszis nagy tengelyéhez, mint gyök kettő aránylik a π-hez.

A teherfuvar alapárához hozzá kell még adni a sofőr órabérét, 10,50-et, továbbá alkalmanként annak a nagyvonalúan felajánlott sörnek az árát is, amelynek kartonja 1,80.

Kérdés: Miért csinálja C mindezt?

* * *

5. A pszichiáter úgy gondolja, hogy amit A észlel, az nem más, mint a C-től való lelki távolodással arányos növekedés. Az ún. "Trisztán-törvény" szerint azonban a vonzódás mértéke fordítottan arányos az elérhetőség mértékével, és az elérhetőség valamilyen mértékben arányos a lelki távolsággal. Ahogy az M lelki tömeget a távolodó perspektíva a látszólagos mértékre csökkenti, úgy nő ezzel arányosan a gravitációs vonzereje. Létezik valahol egy görbe, amelyet átlépve ez a gravitációs vonzerő túlnő a józan észen, annak ellenére, hogy a vonzás látszólagos forrása — akár a távoli csillagok látszólagos helyzete — nem más, mint illúzió.

Feladat: Szerkeszd meg ezt a görbét! Találd meg azt a csillagtávi pontot, ahol A gondolatai kezdenek elhajolni!

Segítségül: A szövegben szereplő "valamilyen mértékben" 3/7-ként számítandó át.

"Midas törvénye": A birtoklás megszűnteti az értéket — mégpedig azonnal.

* * *

6. B gyönyörű. Tiszta kék szemek, kék farmer, miniszoknya, édes kis kék erecskék a selymes térdhajlatban. C gyorsan távolodik, már csak egy paradicsompiros pont a háborítatlan kék égen. A mind a négy gyereke ösztöndíjat kapott. A pszichiáter átköltöztette heverőjét egy diófa burkolatú, subaszőnyeges lakásba éppen az automata mosoda fölé, mindössze 22 lépcsőfoknyira a mosodától. A borsókő ára a gazdasági válság miatt drámaian esett. Gyönyörű nap ez a mai, ragyogó kék hétfő.

Kérdés: Mégis valahol valami baj van. Mi lehet az?

Fordította: Pinke György

14 Comments

delete reply ancibo wrote on Apr 17, '09 Tyhü a mindenit, de késő van! :)))

edit delete reply traviata2 wrote on Apr 17, '09 Kérdés: Mégis valahol valami baj van. Mi lehet az?

delete reply ancibo wrote on Apr 17, '09 Ez a 6. feladat. Már az elsőnél elakadt a fogaskerék. Visszatérek frissebb állapotban. :)

edit delete reply traviata2 wrote on Apr 17, '09 Várunk vissza....

delete reply juhorka1 wrote on Apr 18, '09 Üdvözletem Johnnak és Gyurinak.:))

edit delete reply traviata2 wrote on Apr 18, '09 juhorka1 said Üdvözletem Johnnak és Gyurinak.:)) Kedves Juhorka! Szóval Gyuri a C?

delete reply alma007 wrote on Apr 18, '09 Nekem a 6. pontban szereplő B gyanús, aki egyszerre hord kék farmert ÉS miniszoknyát. Vajon miért? (és hogyan?)

edit delete reply traviata2 wrote on Apr 18, '09 alma007 said Nekem a 6. pontban szereplő B gyanús, aki egyszerre hord kék farmert ÉS miniszoknyát. Vajon miért? (és hogyan?) B? Valóban furcsa szokásai vannak, nem vitás.

edit delete reply traviata2 wrote on Apr 18, '09 John Hoyer Updike USA, Reading, Pennsylvania, 1932. március 18. – USA, Danvers, Massachusetts, 2009. január 27.) amerikai regényíró, költő, novellista, irodalom- és műkritikus. Legismertebb regényei közé tartozik az úgynevezett „Nyúl”- sorozat. Az öt regényből álló széria címeiben a Nyúl (Rabbit) név a történetek főhősére, Harry Rabbit Angstromra utal (Nyúlcipő, Nyúlketrec, Nyúlháj, Nyúlszív, Nyúlfark). A Nyúlháj (1981) és a Nyúlszív (1990) Pulitzer-díjat nyertek.

delete reply alma007 wrote on Apr 18, '09 Kéremszépen, én ismerek egy Nyúltrapp címűt is, töröljem a memóriából? (Esetleg valami kalóz-kiadás lenne?)

delete reply denebola35 wrote on Apr 18, '09 Nyúltrapp - Ha jól emlékszem magyar szerző műve, Tóth Ákos a szerző talán??

edit delete reply traviata2 wrote on Apr 18, '09 denebola35 said Nyúltrapp - Ha jól emlékszem magyar szerző műve, Tóth Ákos a szerző talán?? TÓTH GÁBOR ÁKOS [eredeti név: Tóth Gábor] (Bp., 1955. júl. 8.): író. A Művészeti Alap Elsőkötetesek Díja 1989; Az EURÓPA 1968 pályázat díja 1993. M.: Szökevények, r., 1988; Beszélgetéseim a színésznővel, r., 1989; Nyúltrapp, r., 1990; Mókolók, r., 1991; Tahónia, r., 1991; Majdnem horror, r., 1993; Szép új másvilág, két kisr., 1994; Isten veled, Havanna!, kisr., 1996.

delete reply alma007 wrote on Apr 18, '09 Ezek a nyulak annyira ugrándoznak, lehetetlen megszámolni őket.:)) Köszönöm az információt, megérte visszajönnöm.

edit delete reply traviata2 wrote on Apr 18, '09, edited on Apr 18, '09 alma007 said Ezek a nyulak annyira ugrándoznak, lehetetlen megszámolni őket.:)) Köszönöm az információt, megérte visszajönnöm. Igazi vándormotívum a nyúl a művészetekben. Nemcsak gyermekművek hőse, hanem csodálatos irodalmi parabolák részese is! Elindítottad a lavinát: Tersánszky J. Jenő: Legenda a nyúlpaprikásról, Balázs Attila: Cuniculus