Báthori Csaba - BABITS-ÁTIRATOK

Báthori Csaba   - BABITS-ÁTIRATOK
Babits: A lírikus epilógja Csak én birok versemnek hőse lenni, első s utolsó mindenik dalomban: a mindenséget vágyom versbe venni, de még tovább magamnál nem jutottam.  S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi, de hogyha van is, Isten tudja hogy' van? Vak dióként dióban zárva lenni S törésre várni beh megundorodtam.  Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm, Csak nyilam szökhet rajta át: a vágy - de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.  Én maradok: magam számára börtön, mert én vagyok az alany és a tárgy, jaj én vagyok az ómega s az alfa.	KÓDEXLAP   cac enn biroc werf emnec hoeffe leni elfoe ss utoolfoo mind enic dallom bann a’ minnden feeget wadjom werf be weni de meek tov ab maga mnall nem gyut otam   f mar act hufemn ninc rajt om ciw uel femi de hoha wanif istenn tutnaa hod’ wann wac dioo centt dioo bann sarva leni f tuereef re war ni be mek untorotamm   buwos corom boel ninc en mot citor nom cac njilomn fochet rajt atal a wadj de jool tud omn wagjam feteeffe calfo   enn maradoc mag omn famara borton mer enn wagjoc as alan eff a’ taargj jajj enn wagjom as oomege ff as alffo
NONSZENSZ   Csak én birok cipőm fűzője lenni, első s utolsó reszketeg porontyom: a nagy vájlingot vágyom kosztra venni, de még likas cipőmmel nem futottam.   S már úgy szorít: nincs belül-kívül semmi, de hogyha van is, elbújt a kavicsban! Kavicsgyárban kavicsként gyártva lenni s cipőbe csúszni beh megundorodtam.   Kék-zöld karomból kilóg a felöltőm, csak gombja kandikálhat át: a vágy - de jól mutat, mint egy angóramacska.   Szép maradok, amerikai öltöny, mert én vagyok a kemény és a lágy, jaj én vagyok a bálna s a halacska.	IFJÚKORI ZSENGE   Én csak magamról tudok verset írni, mindig én szereplek minden dalomban: a mindenséget szeretném lebírni, de még magamon túl még nem jutottam.   S már úgy hiszem: nincs is kívülem semmi, De ha volna is, azt csak Isten tudja. Dohos szobában, négy fal közt senyvedni be nem szeretek: itt a tavasz újra!   Nem is bírom én föltörni a zárat, csak kikukucskálok, s epedezem – de nem látok át a sűrű ködön.   Ígyhát magamba fojtom én a vágyat, vágyastól vágyik ő a lelkemen: magamba bolygok s nézem a köldököm.