A macska föl van mászva a háztetőre. - Vajon  helyes?

Grétsy-Kovalovszky (1980) valamint Keszler (2000). Majd ezt követően Komlósy (1992), Laczkó (1995), Alberti (1996) és É. Kiss (2004) a leíró nyelvtan egyik legvitatottabb kérdésének tartják az alábbiakat:

A macska föl van mászva a háztetőre.
Lendvay ki van rúgva.
Az ajtó be van festve.
Az üzlet nyitva van.
A ház ki van adva.
Lajos be van rúgva.
A szesz lopva van.
Ki van szedve a leves.

Az iskolában mi azért javítjuk: A macska fölmászott a tetőre.

SZEPESY GYULA is vizsgálja a kérdést.

„NE LÉGYEN EGY NAP, EGY PERC ELVESZÍTVE”

Írta Petőfi lobogó lelkesedéssel Az apostol című elbeszélő költeményben. A mindennapi beszédben hasonló kifejezéseket hallhatunk: „Végre, ez is el van intézve”; „A kérdés tegnap még nem volt tisztázva”; „Holnap a bolt csak este lesz becsukva”; „Ki lett tagadva az örökségből.” Ezeket a kifejezéseket közös névvel lenni + -va, -ve igeneves szerkezetnek nevezzük. Másképpen így is szokták nevezni: a létigével alkotott -va, -ve igeneves szerkezet. A szerkezetben a lenni igének valamennyi alakja szerepelhet: van, volt, lesz, lett, volna, lenne, lett volna, legyen. Néha az áll ige is kapcsolódhat a -va, -ve képzős határozói igenévvel. Például: „Nyitva áll az ajtó” (Arany: Családi kör); „Most biztosítva áll már: a jövő” (Madách: Az ember tragédiája); „És biztosítva áll nagyság, erény” (uo.).

Napjainkban országszerte el van terjedve az értelmiség körében az a tévhit, hogy a lenni + -va, -ve igeneves szerkezet magyartalan, német hatásra keletkezett ahogy régebben mondani szokták: germanizmus. Ezt a mérhetetlen kárt okozó babonát nyelvészek, nyelvművelők kezdték hirdetni a múlt század vége felé. Tőlük vették át a tanárok, akik vad fanatizmussal üldözték és üldözik ma is ezt az alaptalanul idegenszerűnek mondott szerkezetet.

Ezzel a babonával kapcsolatban kettős feladatot kell végrehajtanunk. Először is, ki kell mutatnunk, hogy a lenni + -va, -ve igeneves szerkezet járatos az irodalmi nyelvben és a köznyelvben, megvan a régi nyelvben és a népnyelvben is. Másodszor, be kell bizonyítanunk az idegenszerűség vádjának képtelenségét, amire - mint a nyelvhelyességi elvek alapján már tudjuk - több lehetőség kínálkozik. Ha e két követelmény közül bármelyiknek eleget teszünk, már félig nyert ügyünk van, mert akkor jogosan vádolhatjuk rövidlátással, gondatlansággal a babona híveit. Ha pedig mind a kettőnek eleget tettünk, akkor jogosan bélyegezhetjük nyelv­rontóknak a szerkezet üldözőit. Kezdjük el tehát a kutatást az irodalmi nyelvből, a népnyelvből és a köznyelvből vett példákkal. A tüzetes példatárat - hogy a fejtegetés folytonosságát meg ne szakítsam - a fejezet végén közlöm.

Ha gondosan megvizsgáljuk a rendelkezésünkre álló forrásokat, akkor a idevonatkozó példák tanúskodása alapján kétségtelennek kell tartanunk, hogy a lenni + -va, -ve igeneves szerkezet legrégibb nyelvemlékeinktől fogva, tehát több mint 500 év óta otthonos nyelvünk minden rétegében.

A) A GERMANIZMUS BABONÁJA

Egészen bizonyos, hogy Balassinak, Károli Gáspárnak, Pázmánynak, Faludinak, Mikesnek, Berzsenyinek, Csokonainak, Vörösmartynak, Tompának, Petőfinek, Madáchnak és a fiatal Aranynak egy pillanatra se jutott eszébe, hogy a lenni + -va, -ve igeneves szerkezetnek a legkisebb köze volna a germanizmushoz. Ha egy kis statisztikai gyűjtést végzünk, kimutat­hatjuk, hogy Vörösmarty költői műveiben több mint 300-szor, Petőfi költeményeiben 200-szor, Tompa összes költeményeiben 220-szor, Arany költői műveiben 340-szer találjuk meg ezt a szerkezetet. És milyen nagy változatossággal! Ha klasszikusaink életre kelnének, és elolvasnák a szerkezetről 100 év óta összeírt cikkeket, kézikönyveket és nyelvtanokat, akkor vagy a saját műveiket dobnák a tűzbe - szégyenükben, vagy a nyelvhelyességi irományokat - haragjukban.

A germanizmus vádját valamikor az 1860-as évek táján agyalta ki néhány nyelvész, tanár és nyelvtaníró, és ez a koholmány egy-két évtized alatt járványként terjedt el nyelvészi és tanári körökben. Ha ebben a kérdésben tisztán akarunk látni, fehér lappal kell indulnunk.

A Jókai Kódex szövege, amelyben már mai formájában megtaláljuk a lenni + -va, -ve igeneves szerkezetet, a magyar nyelv 14. század végi állapotát tükrözi. Nem lehet kétséges, hogy az 1380 táján írásos szövegben olvasható szerkezet már jóval előbb ugyanebben a formában megvolt az élő nyelvben. Ebben az időben azonban még nem beszélhetünk német nyelvi hatásról. A germanizmus-vadászok tehát anakronizmust követtek el, összekeverték a korokat, mert nem lehet idegenszerű az a nyelvi eszköz, amely már abban a korban is járatos volt nyelvünkben, amikor a forrásul megjelölt idegen nyelv még nem hathatott nyelvünkre.

De vannak más bizonyítékaink a germanizmus babonájával szemben. Állítsuk egymás mellé a lenni + -va, -ve igeneves magyar szerkezetet, és azt a német szerkezetet, amelyet a németek a magyar szerkezet megfelelőjeként használnak. Magyarul így beszélünk: „Az ellátás biztosítva van”; „A levél meg volt írva”. Akik tudnak németül, azok így fordítják németre ezt a két mondatot: „Die Versorgung ist gesichert”; „Der Brief war geschrieben.” Hasonlítsuk össze a két szerkezetet. A német szerkezetben szereplő gesichert és geschrieben nem azt jelenti, hogy: biztosítva és írva, megírva, hanem azt, hogy biztosított, illetve: írott, megírt. Nyilvánvaló tehát, hogy a két szerkezet lényegesen különbözik egymástól. A magyar szerkezetben határozói igenév áll, a német szerkezetben múlt idejű (v. befejezett) melléknévi igenév. Ez legalább olyan nagy különbség, mint amennyire az alma különbözik a körtétől.

Továbbmenve, azt is megállapíthatjuk, hogy a németek igen sok esetben még csak nem is igenevet használnak a magyar -va, -ve igeneves szerkezet visszaadására, hanem egészen másképp szerkesztik a mondatot. Meglepő, hogy még az ablak nyitva van egyszerű kifejezést sem húzhatjuk rá a német kaptafára. Németül ez így van: das Fenster ist offen. Tehát se nem öffnend ‘nyitva’, se nem geöffnet ‘nyitott’. Az offen inkább olyasmit jelent, hogy: ‘nyílt’. Más példák a magyar és a német szerkesztés különbségére: „Meg leszel lepve” ‘das wird eine Überraschung für dich’ (= ez meglepetés lesz számodra); „Meg voltam akadva” ‘Ich wusste nicht was zu machen’ (= nem tudtam, mit is csináljak) stb. stb.

De van egy másik vád, azaz babona is az idegenszerűséggel kapcsolatban. A múlt század szemellenzős nyelvművelői azt tanították, és a mai nyelvművelők közül is sokan azt tanítják, hogy a szerkezet a latin szenvedő igeragozás hatására keletkezett.

Először is, akik tanultak latinul, jól tudják, hogy a latin szenvedő igéket, amelyek személytelen mondatszerkesztésre szolgálnak, a régi fordítók az esetek túlnyomó részében magyarul is szenvedő igékkel adták vissza. Éppen azért jártak el így, mert a latinban nincsen olyan szerkezet, amely csak megközelítőleg is hasonlítana a magyar lenni + -va, -ve igeneves szerkezethez. A „dictum est antiquis” kifejezést Károli így fordítja: megmondatott a régieknek. Eszébe se jut úgy fordítani, hogy: meg volt mondva a régieknek. Egyébként Károli csaknem minden latin szenvedő igét szenvedő igével fordít magyarra. Talán ez hat leginkább zavarólag ebben a kitűnő bibliafordításban a mai olvasó számára. Íme egy példa: „Ki jóllehet e világ fundamentomainak felvettetések előtt rendeltetett volt, de megjelentetett az utolsó időkben ti érettetek” (Péter 1. lev.). Apácai Magyar Enciklopediájában ilyesmiket találunk a latin szen­vedő igék hatására: „hasonlóképpen helyheztettettek”; „csillagnak mondattathatik” stb.

Másodszor, a magyar -va, -ve igeneves kifejezéseket gyakran egész más kifejezésekkel kell megközelítően visszaadni latinul. Például: „Legyetek üdvözölve!” ‘Salvete!’; „Feledve nem lészen” (Pázmány) ‘Non erit in oblivione’ (= Nem lesz feledésben); „A folyó be van fagyva” ‘Flumen frigore constitit’ (= A fagytól beállt) stb.

Harmadszor, régi népdalainkban, amelyek a 17. századi daloskönyvekben maradtak ránk, de már nyilvánvalóan századokkal előbb szájrul szájra jártak, és terjedtek el országszerte, gyakran találkozunk a -va, -ve igeneves szerkezettel. Például:

Akár mennyek az világ végire,
Az tengernek tulsó szegletire,
Én szívembül nem lész kirekesztve,
Megkereslek, szívem, esztendőre.

Elég nagy szívemnek fájdalma,
Mellyért szívem búval rakva,
Hogy tőlem leszesz elválva,
Legyen Isten akarattya.

De el vagyok határozva,
Szabadságom el van zárva,
Ollyan vagyok, mint az árva,
Isten legyen jókkal áldva.

Akik azt állítják, hogy ezek a -va, -ve igeneves kifejezések a latinos -tattatik, -tettetik; -tattatott, -tettetett formákból keletkeztek, azok nem tudják megítélni, hogy valamely nyelv milyen mondattani formákat vehet át egy másik nyelvből.

Negyedszer, a magyarhoz legközelebb álló vogul és osztják nyelvben is megtaláljuk a létigével alkotott határozói igeneves szerkezetet. Ráadásul az osztják nyelvben még az alkotó elemek is hajszálra ugyanazok, mint a magyarban. Az osztjákban a határozói igenév képzője a -mán, amely ikertestvére a magyar -ván, -vén igenévképzőnek. A magyar nyelvből a -mán igenév­képző kiveszett, de megmaradt a vele azonos eredetű -mány, -mény főnévképző (tartomány), amely a -vány, -vény főnévképzőnek ma is egyenrangú párja. Ide iktatok egy osztják határozói igeneves szerkezetet: lavem halmán ol, magyarul: lovam halván van, vagyis: meg van halva. A legközelebbi rokonnyelvek tanúsága szerint tehát kétség sem fér hozzá, hogy a magyar lenni + -va, -ve igeneves szerkezet gyökerei az ugor korba nyúlnak vissza, amikor őseink még hírét se hallották a latinoknak vagy a germánoknak (Nyelvőr, 102:279-81).

Ezek után önként vetődik föl a kérdés: hogyan történhetett meg, hogy erre az ősi szerkezetre a különféle rendű és rangú nyelvművelők mégis rásütötték a germanizmus bélyegét? Elemzésre egyáltalában nem vállalkoztak. Elég volt ennyit kijelenteni: ezt latinul is így mondják - tehát latinizmus, ezt németül is így mondják - tehát germanizmus. Eleinte inkább csak a szavakkal törődtek, de a szavak után fokozatosan a szólások, kifejezések, vonzatok, szerkezetek kerültek sorra. Így rótták meg többek között - a sok ezerből néhány példát kiragadva - ezeket: hangsúlyozni ‘akzentuieren’; tanulmányozni ‘studieren’; minden ok nélkül ‘ohne jede Ursache’; szeretetreméltó ‘liebenswürdig’; stb. stb. Már csak az hiányzott, hogy például a kő szavunkat is a germanizmusok közé sorolják avval az érveléssel, hogy a német-magyar szótárban a német Stein szó jelentéseként ezt találjuk: kő.

Az idegenkutatás tobzódását sokan kifogásolták. Jogosan! Mert a nyelvi eszközök, elsősorban a szavak eredetének vizsgálata sok szempontból előmozdíthatja ugyan a nyelvtudomány fejlődését, de a kifejezések, szólások, vonzatok több-kevesebb hasonlóságának kimutatása céljá­ból végigpásztázni, gereblyézni, rostálni a körülöttünk élő összes népek nyelvét, és esetleg csak megközelítő, csupán látszólagos egyezés, hasonlóság alapján ráolvasni a magyar nyelv kifejezési eszközeire az idegen eredet szentenciáját - nem egyéb tudományos mázzal bevont szemfényvesztésnél. Az effajta nyelvészkedés heves tiltakozást váltott ki több oldalról. Arany is rosszallotta ezt az eljárást. Prózai írásokban és szatirikus versekben ítélte el a nyelvhelyes­kedésnek ezt a formáját, mely végső soron oda torkollott, hogy a magyarok a környező nyelvek gyámkodása nélkül a legegyszerűbb gondolatokat, mondanivalókat se tudták volna kifejezni. Idézem Arany János idevágó sorait:

Kisütik, hogy a magyar nyelv
Nincs, nem is lesz, nem is volt;
Ami új van benne, mind rossz,
Ami régi, az meg tót.

                                                                 (1878)

Szót, ragot és képzőt idegenből mennyit oroztál
Attól fogva, hogy e négy folyam árja itat,
Miklosich és Dankovszky nyomán, s irigyelve babérjok,
Egy sereg ifju tudós rád bizonyítja mohón.

                                                                 (1881)

Ahogy indult a nyelvészet árja:
Árpád nyelve csak ferdített árja.

Mert a nyelvnek is van pestises járványa,
Ha nem volna, csinál doktora, bábája.

                                                                 (1861 körül)

B) AZ ÁLLAPOT-SZABÁLY BABONÁJA

Az 1870-es évek vége felé a lenni + -va, -ve igeneves szerkezetet az iskolákban már a leginkább üldözendő nyelvi eszközök közé sorolták. A -va, -ve üldözése azután tovább­gyűrűzött, s behatolt az irodalmi körökbe. Annyira, hogy Arany János nem bírta tovább nézni ezt az esztelen nyelvrongálást, és 1897-ben a Margitszigeten Simonyi Zsigmondnak, a Magyar Nyelvőr nagy tekintélyű munkatársának egy cédulát adott át, melyre egyebek közt ez volt írva: „Be van az én szűröm ujja kötve”; „A Kállai utca ki van festve”; „Már a jelentés le volt tisztázva, mikor ő odajött”; „Ha le lesz írva, csak tedd a többihez”; „Mire a búza le lett vágva, beesteledett.” Ezek jogos magyar kifejezések.

Simonyi csak 1907-ben közölte a cédula tartalmát a Nyelvőrben, abban a tanulmányban, amelyet a lenni + -va, -ve igeneves kifejezések védelmében írt. Indulatos szavakkal ítélte el azt a kampányt, amelyet az iskolák folytattak a -va, -ve igenév ellen. Tanulmánya ezekkel a szavakkal kezdődik: „Valóságos őrület az, amit mostanában ezekkel a kifejezésmódokkal elkövetnek iskolai és irodalmi körökben. Országszerte el van terjedve az a balvélemény, hogy minden ilyen kifejezés hibás, magyartalan” (Nyr. 36: 385). Simonyi elsősorban az iskolát okolja ezért. Így folytatja: „Tanárainknak, tanítóinknak, könyvbírálóinknak olyan siralmas fogalmaik vannak a nyelv mivoltáról és nyelvünk életéről, hogy ilyen egyszerű kérdésekben nem tudnak eligazodni. Őnekik rendkívül csúnyán hangzanak azok a kifejezésmódok, amelyek ezrivel fordulnak elő régibb és újabb irodalmunkban, amelyeket széltiben használnak legjobb íróink s nyelvünknek legjelesebb művészei, s amelyek folyton-folyvást élnek Kárpátoktól Adriáig, még a legelrejtettebb falukban is... És tanítóink, akiknek ápolni és terjeszteni kell nemzeti nyelvünk gyökeres sajátságait, olyan kevéssé bízhatnak a saját nyelvérzékükben, hogy gondolkodás nélkül, szajkó módjára ismétlik vaskalapos nyelvtanosok alaptalan ítéleteit” (uo.).

Éles kifakadás ez a tanárokkal szemben. És ebben a formában szerfölött igazságtalan is. A lenni + -va, -ve igeneves szerkezet üldözésének ódiuma - nincs mit kertelni - a nyelvészek, nyelvművelők lelkét terheli elsősorban. És csak azután a tanárokét. Ha Arany János, a költő már 1879-ben aggódva nézte a tornyosuló veszélyt, a nyelvészek miért nem vették észre? Vagy ha észrevették, miért nem szálltak szembe azonnal a nyelvrombolókkal? Miért vesztegettek el hosszú évtizedeket ölbe tett kézzel?

Simonyi 1907-ben már bizonyára érezte, hogy a nyelvészek súlyos mulasztást követtek el, hiszen az ő feladatuk lett volna a magyar nyelv védelme, nekik kellett volna megvédeni nyelvünknek egyik ősi eszközét! Elhatározta tehát, hogy végre szembefordul az árral. Amikor azonban látta, hogy milyen vaskalapos sereggel kell megküzdenie, inkább a kompromisszumos megoldás mellett döntött.

Megszerkesztette az úgynevezett állapot-szabályt, amely úgy szólt, hogy csak akkor helyes és magyaros a lenni + -va, -ve igeneves szerkezet, ha állapotot jelöl. Evvel a mesterkélt állapot-szabállyal akarta megmenteni a -va, -ve igeneves kifejezéseknek egy részét: a kisebbik részét; eleve föláldozva a nagyobbikat.

A kompromisszum azonban ezúttal se vezetett jóra. Hiszen maguk a nyelvészek se tudták számos esetben eldönteni, hogy ez vagy az a kifejezés állapotot jelöl-e vagy sem. Napjainkban se tudják eldönteni. Az is zavarólag hatott, hogy az irodalmi alkotásokból jól ismert lenni + -va, -ve igeneves kifejezések jó része nem állt összhangban az állapot-szabállyal, amelynek határait éppen ezért folytonosan bővíteni kellett. Annyira, hogy az állapot szó már tartal­matlanná vált.

Az Értelmező Szótár így határozza meg az állapot fogalmát: „Az egyénnek testi-lelki minő­sége, helyzete, életének valamely szakaszán. Élettelen tárgynak hosszabb-rövidebb ideig tartó tulajdonsága.” Vizsgáljunk meg példaképpen néhányat a nyelvművelők által is helyesnek tartott irodalmi és köznyelvi kifejezések közül:

„Istennek ajánlva legyetek immár ti!” (Balassi); „A posztó meg van véve rég” (Petőfi); „Mária! bűneid meg vannak bocsátva” (Arany); „Az öreg pincér se gyanítja, Hogy versbe legyen kanyarítva” (Arany); „Ki vagy fizetve, béna koldus, S most meg fogsz halni” (Ady).

Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy Balassi fegyvertársainak, az egri vitézeknek nem volt testi-lelki minőségük az Istennek való ajánlottság, tehát nem voltak ajánlott állapotban. Nyilván­való, hogy a posztónak nem volt hosszabb-rövidebb ideig tartó tulajdonsága a megvettség, tehát nem volt megvett állapotban. Nyilvánvaló, hogy a bűnök nincsenek megbocsátott állapotban, az öreg pincér nem volt kanyarított állapotban, a béna koldus sem volt kifizetett állapotban.

Ha azt mondom: meg vagyok veletek áldva, akkor nem vagyok áldott állapotban; ha azt mondom: a rag itt ki van téve, akkor a rag nincs kitett állapotban; ha azt mondom: legyetek üdvözölve, akkor barátaim nincsenek üdvözölt állapotban; ha azt mondom: ez a kabát már el van adva, akkor a kabát nincs eladott állapotban. És így tovább.

Mármost, jól gondoljuk meg! Vajon ki az, aki beszéd vagy írás közben hajlandó latolgatni, az ujjain vagy a kabátgombjain számolgatni, hogy melyik kifejezés jelöl állapotot és melyik nem? S ha mégis hajlandó, és ráébred arra, hogy egy sereg -va, -ve igeneves kifejezés kétségtelenül nem jelent állapotot, holott ezek a nem-állapotos kifejezések legnagyobb költőink, íróink legismertebb verseiben, műveiben is megtalálhatók, akkor elveszti az állapot-szabályba vetett hitét, de egyúttal arra az elhatározásra jut, hogy legcélszerűbb, ha a -va, -ve igeneves kifeje­zéseket valamilyen más megoldással pótolja. Ez az elhatározás, amiből idővel tömeges elhatározás lett, a -va, -ve igeneves szerkezet fokozatos háttérbe szorulását eredményezte, most már nemcsak az iskolákban, hanem a sajtóban is.

A nyelvészek, nyelvművelők közül sokan mind a mai napig nem ismerték el az állapot-szabály meddőségét, használhatatlanságát, káros voltát. Ahelyett, hogy már régen eltörölték volna a tudományos alapot nélkülöző szabályt, és jobban figyelembe vették volna a nyelvi valóságot, inkább azt a kényelmes eljárást választották, hogy a köznyelvi jelentéstől eltérő értelmet adtak az állapot szónak. Minden olyan igeneves kifejezésre, amelyet valamilyen oknál fogva nem zárhattak ki a használatból, rá akarták erőszakolni az állapot jelentést. Márpedig a köznyelvi jelentésnek önkényes megváltoztatása ebben az esetben éppúgy megengedhetetlen, mint min­den más esetben. Ha a nyelvészek kifogást emelnek az ellen - joggal -, hogy a kereske­de­lem­ben a köznyelvi jelentéstől eltérő értelmet adjanak a bonyolít, kiszerel, göngyöleg szavaknak, akkor nekik maguknak sincs joguk ahhoz, hogy a nyelvművelésben önkényesen megváltoztassák az állapot szó jelentését, értelmét.

C) A SZERKEZET FUNKCIÓI

Aki eltéved egy labirintusban, nehezen találja meg a kivezető utat, mert a józanul megfontolt útkeresés helyett pánikszerűen akar menekülni. Így jártak a nyelvészek is a -va, -ve igeneves szerkezet esetében.

Pedig a 19. század végi kapkodást követő évtizedekben a nyelvészek közül többen is föl­ismerték a germanizmus babonájának romboló hatását és az állapot-szabály meddőségét. El kellett volna vetni mind a kettőt, és elölről kellett volna kezdeni a kutatást a nyelvi valóság alapján. Sajnos, ennek az ellenkezője történt. Újabban némely nyelvészek kijelentették, hogy a magyar nyelvben használatos lenni + -va, -ve igeneves kifejezéseknek nincs mindig hasznos funkciójuk. Szerintük minden egyes esetben el kell dönteni, hogy van-e a szerkezetnek a mondanivaló szempontjából hasznos funkciója, és csak azokat a kifejezéseket szabad használni, amelyek megfelelnek ennek a követelménynek.

Elképzelhetjük, hogy mi lett ennek a következménye! Hiszen soha senki addig nem határozta meg a szerkezet funkcióit! Hogyan várhatták tehát, hogy bárki is eldöntse: van-e a szóban forgó szerkezetnek ekkor vagy akkor hasznos funkciója?

Persze sokan érezték ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát, és egy alkalommal, amikor egy nyilvános vita során határozottan síkra szálltam a lenni + -va; -ve igeneves szerkezet mellett, vitapartnereim fölszólítottak, hogy ha elutasítom az állapot-szabályt, akkor határozzam meg a szerkezet használatának szabályait. Ennek a kérésnek eleget téve próbáltam meghatározni a szerkezet funkcióit a magyar nyelvészek II. nemzetközi kongresszusán (1972) tartott előadásomban, amely kibővítve ugyanabban az évben nyomtatásban is megjelent a Magyar Nyelvőr 96. évfolyamának 4. számában.

Kutatásaim kiterjedtek a régi nyelvre, a népnyelvre, a köznyelvre, az irodalmi nyelvre, sőt a rokon nyelvekre is, ezek alapján sikerült fényt derítenem a szerkezet funkcióira és kelet­kezésére.

A magyar nyelv minden rétegének tanúsága szerint a szerkezet a cselekvés vagy történés EREDMÉNYÉNEK jelzésére jött létre.

Ha valamit beoltunk, akkor oltva van, régiesen oltván vagyon, vagyis az oltásnak az eredményét jelezzük. Az oltásnak kézzel fogható eredménye is van: az oltvány, amiből egy kis elmélkedéssel rájöhetünk arra, hogy a -ván, -vén igenévképző azonos a -vány, -vény főnév­képzővel. Régen így beszéltek: Én is tanítván (= tanítva) vagyok, vagyis engem is tanít valaki, egy bizonyos tanítómester. Ezt az „Én is tanítván vagyok” kifejezést bizonyára mai nyelvérzékkel is mindenki úgy érezheti, hogy közel áll a ma is használatos másik kifejezéshez: Én is tanítvány vagyok. Innen már csak egy lépés kellett a -ván, -vén igenévképző és a -vány, -vény főnévképző különválásához (Nyelvőr, 102: 280).

Ha kiterjesztjük vizsgálódásunkat az osztják és a vogul nyelvre, ugyanarra a megállapításra jutunk: a létigével alkotott határozói igeneves szerkezet legközelebbi rokon nyelveinkben is a cselekvés és a történés eredményét jelzi. Az osztják és vogul szövegekben gyakran találunk efféle határozói igeneves kifejezéseket: Jól meg van mérve; A kutyák meg vannak kötve; Valahová el lett vive; A róka egy helyen el van rejtőzve; A suba ugyancsak ki van cifrázva; Ezért volt a rénszarvasbőr leterítve; stb.

Az eredmény jelzése a magyarban csakúgy, mint az osztjákban és a vogulban különféle irányokba ágazott el. Ez érthető. Ha ugyanis nem annyira a cselekvés vagy a történés köti le a figyelmünket, hanem annak eredménye (nem az oltás, hanem az oltvány), akkor a cselekvés és a történés mintegy mozdulatlanná merevedik. Így jöttek létre a cselekvés és a történés mozdulatlanná merevített (statikus) és ezáltal jobban szemlélhető formájából az alábbi funkciók:

a) Személytelen mondatszerkesztés Személytelen mondatszerkesztésre minden nyelvnek szüksége van. Meg is található minden nyelvben, legközelebbi rokon nyelveinkben ugyancsak. Ehhez sokféle eszköz állhat rendelkezésre. A magyarban ilyen eszköz többek között a lenni + -va, -ve igeneves szerkezet. A személytelen szerkesztésnek több indító oka lehet:

A beszélő nem ismeri pontosan a cselekvő személyt, tehát általános alanyt kell kifejeznie: „Az is tudván vagyon” (Bécsi Kódex); „Bármely szent emlék van csatolva hozzá” (Petőfi: A nemzetgyűléshez); „Szakmány módra van rám mérve minden óra” (Arany: Toldi); „De tán meg is van átkozva” (Kriza: Vadrózsák); „Katonának vagyok híva” (népdal); „Régóta be van bizonyítva” (köznyelv).

Megesik, hogy a beszélő ismeri a cselekvő személyt, de valamely okból nem látja szüksé­ges­nek, célszerűnek, illőnek megjelölni. Például: „kik parancsolván vannak tinektek” (Jordánszky Kódex); „Hol boldog évim följegyezve vannak” (Petőfi: Búcsú 1844-től); „Nincs talán még elfeledve a dal” (Tompa: A madár fiaihoz).

Az élőbeszédben igen fontos a szemlélet kérdése. A magyar nyelv, más nyelvekhez hasonlóan, ki tud fejezni egészen finom szemléleti különbségeket is. Ha a tegnapi napot élénken magam elé képzelem, mintegy a jelenben szemlélem, akkor a múltbeli cselekvés közlésére használhatok jelen időt is. Például: „Képzeld, tegnap, amint megyek az utcán, egyszer csak megállít egy ismeretlen ember, és így szól hozzám...”

A lenni + -va, -ve igeneves szerkezet kiválóan alkalmas ilyen szemléleti különbségek kifeje­zésére. A beszélő igen sokszor meg tudná jelölni a cselekvő személyt, mégsem teszi, mert figyelmének központjában nem az áll, hanem a cselekvés, amely statikusan szemlélve jobban kidomborítható, mintha dinamikus vagy narratív közlésmódot alkalmaznánk. Ha a bíráló ezt írja egy tanulmányról: „Az egész anyag rendszertelenül van összeválogatva”, akkor nem a szerző a fontos számára, hanem a rendszertelenség tényének megállapítása. „Ez mind szerda óta van tojva”, bizonygatta a hétvégi piacon a falusi elárusító asszony. Mondhatta volna így is: „Ezt mind szerda óta tojták a tyúkok.” Ő azonban nem azt akarta bizonygatni, hogy a tyúkok tojták a tojást, amire nem is lett volna szükség, hanem azt, hogy frissek a tojások.

Gyakran előfordul, hogy a cselekvést egyszerre többen is végezhetik, s ilyenkor különböző személyű alanyokat kellene egyetlen mondatban egyszerre használni. A személytelen igeneves szerkezettel jól meg lehet oldani ezt a problémát. Jó példa erre a sokat emlegetett, alaptalanul germanizmusnak bélyegzett, kárhoztatott kifejezés: százszor meg lett mondva neki. Az igazság ugyanis az, hogy ez a kifejezés semmilyen idegen nyelvből nem származtatható (németül többnyire így fejezik ki: „Man hat ihm tausendmal gesagt”), és teljesen beilleszkedik a magyar nyelv rendszerébe. Ezenkívül a százszor meg lett mondva neki a maga személytelenségével több személyre is utalhat: én megmondtam, ő megmondta, mi megmondtuk, ők megmondták. Nyelvi képtelenség volna ezt ragozott igével kifejezni, hiszen egyetlen mondatnak nem lehet négy alanya és négy állítmánya. Más példák az efféle mondatszerkesztésre: „Ezen nem lehet változtatni, véglegesen el van határozva”; „Annyit mondhatok csak, hogy el lesz intézve”; „Minden egy kártyára van föltéve”; „A kérdés nincs megoldva.”

Jól tudom, mások is bizonyára tudják, hogy miért van ez a nagy berzenkedés a százszor meg lett mondva kifejezés ellen. Azért, mert a nyelvművelők szerint a lesz és lett igealakot egyáltalában nem szabad használni -va, -ve igeneves kifejezések szerkesztésére. Hogy miért? Mert a nyelvművelők szerint a lesz + -va, -ve és a lett + -va, -ve mindig gyanúsítható germa­niz­mussal, de egyébként sem igen alkalmas az állapot kifejezésére. A germanizmus és az állapot babonájának megdöntése után persze ez az önkényes ítélkezés automatikusan érvényét veszti.

Nem felejtettük el még Arany Jánosnak azt a nevezetes céduláját. Ha jól megnézzük a cédulát, láthatjuk, hogy lesz és lett igealakkal szerkesztett -va, -ve igeneves kifejezés is szerepel rajta. De Arany a saját költeményeiben is használ ilyen kifejezéseket: „Mire a nap még egyszer kisütne, Német zászló lesz oda felütve” (Török Bálint); „Aranyozva lettek a vad sziklák” (A lantos). Másoktól is idézhetünk példákat. Vörösmarty: „Teljesítve lesz parancsod” (Csongor és Tünde); „De a vihar megengesztelve lőn” (Mese a rózsabimbórul). Petőfi: „Még csak néhány perc És kockánk eldobva lészen” (Jőj el végre); „Ketté lett vágva múltja és jelenje” (Az apostol). Adynak egyik híres verse is idekívánkozik: „Ki előttem kis kérdőjel vala S csak a jöttömmel lett beteljesedve” (Elbocsátó szép üzenet). Illyés Gyulával zárom a sort: „az óceánhoz, a szigetvilághoz, ahonnan kizártan lettem bezárva” (Amiel udvarol).

b) Állapotjelzés Az eredmény jelzésének csupán altípusa az állapot jelölése, amely a lenni + -va, -ve igeneves kifejezéseknek jóval kisebb hányadára terjed ki, mint a nyelvművelők hirdették és hirdetik. Az idetartozó állapotjelző kifejezésekkel jelölhetem egyrészt a fizikai állapotot: ki van sütve, föl van forralva, ki van száradva, ki volt merülve, be volt rúgva, másrészt a lelki állapotot: meg volt tébolyodva, meg vagyunk elégedve, halálra volt rémülve. Ennek a szűkebb körű típusnak alapján szerkesztették meg a nyelvművelők a lenni + va, -ve igeneves szerkezet használatának a szabályát.

c) A cselekvés intenzitásának fokozása Tipikus magyar kifejezésmód, amely egyetlen más nyelvben se található meg. Példák: „Amit én csinálok, az meg van csinálva.” Értsd: jól meg van csinálva. - „Ha ő eltesz valamit, akkor az el van téve.” Értsd: nehéz megtalálni. - „Akit az Isten ver, az meg van verve.” Értsd: szörnyen, keservesen.

d) A mondanivaló színezése, tömörítése Gyakori eset, hogy a szerkezetben az igenév a mondanivaló szempontjából nem lényeges elem, csupán színezésre, kiegészítésre szolgál. Például: „A bögre csordultig volt töltve”; „A szobor egyetlen márványtömbből van alkotva”; „Mind a négy sarkába babám neve van varrva”; „A szeme vörösre volt sírva.” A közlő elsősorban azt akarja mondani, hogy a szeme vörös volt. Tömören közli ennek az okát is: a sírástól volt vörös.

e) A mozgás befejezettségének jelölése Egyes nyelvművelők azt állították, hogy a mozgást, helyváltoztatást jelentő igék nem alkothatnak igeneves szerkezetet. Ha azonban az élő nyelvet vizsgáljuk, ez az állítás megdől. Például: „De lám, mintha ördög volna belé bújva” (Arany: Toldi); „Feje a vállára van billenve” (Gárdonyi: A láthatatlan ember); „A kertben találtam meg, rá volt borulva a kerítésre”; „A bor egy csöppig ki volt folyva”; „A fa alól szedtem föl, le volt esve.”

f) Egyéb funkciók Az összefoglaló cím alá különféleképpen csoportosítható kifejezések tartoznak. Csak néhányat említek közülük:

Állandó kifejezések. - Ilyen esetekben a határozói igenevet sem ragozott igével, sem egyéb módon nem helyettesíthetjük. Példák: „Adva van egy derékszögű háromszög”; „Találgatásokra vagyunk utalva”; „Napjai meg vannak számlálva”; „Jó órában legyen mondva”; „Tétlenségre vagyunk kárhoztatva”; „Ki van rá rúgva”; „Sok szenvedésnek lesztek kitéve.”

Valamely tárgy esetleges helyének és odajuttatásának megjelölése. Például: „Nyitva volt az ajtó, azaz nem is nyitva, hanem a sarkából messze kihajítva” (Arany: Toldi szerelme); „Alig találtam meg a cipőm, oda volt dobva a sarokba”; „Nem tudtam elérni, a legfelső polcra volt lökve.”

D) A RAGOZOTT IGE BABONÁJA

Nyelvészek és laikusok egyaránt szokták hangoztatni - rendszerint gúnyolódva -, hogy kétség­telenül hasznos meghatározni a -va, -ve igeneves szerkezet legfőbb sajátosságait, legfontosabb funkcióit, de evvel még nincs teljesen megoldva a kérdés, mert nem kapunk útbaigazítást arra nézve, hogy milyen igékkel lehet és milyenekkel nem lehet -va, -ve igeneves szerkezetet alkotni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy nem minden ige alkalmas erre a szerepre. Mindjárt sorolnak is ilyen alkalmatlan igéket: énekel, esik, ugrik, mutat, belép, mászik stb. És rögtön következnek a nagyágyúnak szánt példák is. Mert lám, nem szerkeszthetünk például efféle mondatokat: „Ez a nóta szépen van énekelve”; „Kovács Péter már 20 éve be van lépve a társaságba”; „A macska föl van mászva a fára”; „A mókus le van ugorva a fáról”; „Füge lesz neki mutatva” stb. Persze némelykor ilyen alkalmatlannak látszó igével is alkothatunk -va, -ve igeneves szerkezetet. Petőfinél például A helység kalapácsa című elbeszélő költemény Mutató Táblájában ezt olvashatjuk: „azonban az nincs megénekelve: hogy...” Az esik igére már előbb említettem példát. De nem is ez a lényeg.

Szomorú és egyúttal nevetséges dolognak tartom, amikor a magyar nyelv berkeiben többé-kevésbé jártas felnőtt emberek ilyen gyerekesen érvelnek, ilyen tudománytalanul okoskodnak. Hiszen sok más nyelvi jelenséggel kapcsolatban is argumentálhatnánk hasonlóképpen. Sajnál­kozhatnánk azon, hogy nem kaptunk pontos szabályt arra nézve sem, hogy milyen igékből lehet és milyenekből nem lehet visszaható igét képezni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy nem minden ige alkalmas erre. Nem fogalmazhatunk például efféle mondatokat: „Ez a nóta szépen éneklődik”; „K. P. már 20 éve belépődött a társaságba”; „A macska fölmászódott a fára”; „A mókus leugródott a fáról”; „Füge fog neki mutatódni” stb. Tehát papiroson minden igéből képezhetünk visszaható igét. De minek? És senkinek se jut eszébe, hogy komoly formában, közlés céljából a fentiekhez hasonló mondatokat szerkesszen visszaható igével.

Ugyanez a helyzet a lenni + -va, -ve igeneves szerkezettel kapcsolatban. Aki tanácstalanul áll, ha netalán döntenie kell, hogy mondhat-e, írhat-e ilyesmit: „Be van lépve a társaságba”; „Föl van mászva a fára” stb., az nem tud jól magyarul, vagy megromlott a nyelvérzéke. Magyar anyanyelvű ember ezeken egy pillanatig sem gondolkodik. Hiszen a szellemtelenül csipkelődők, gúnyolódók éppen azért sorolnak föl hajuknál fogva előráncigált példákat, mert maguk is jól tudják, hogy a kipécézett igék nem alkalmasak -va, -ve igeneves kifejezések szerkesztésére. De vajon csak önnönmagukat tartják képesnek ilyen döntés hozatalára? Azt gondolják talán, hogy rajtuk kívül más közönséges halandóknak folytonosan töprengeniük kell minden nyelvi eszköz használatán?

Nem hiszem, hogy bárkinek, akár élőszóban, akár írásban szüksége van ilyen mérlegelésre, latolgatásra, föltéve, hogy magyar az anyanyelve. Bátran állíthatjuk, hogy minden magyar anyanyelvű ember pontosan tudja, hogy mikor lehet használni a lenni + -va, -ve igeneves szerkezetet, hacsak nincs megfertőzve a nyelvi babonáktól. Annak idején a katonaságnál, ha egy honvéd bement valamilyen okból egy idegen legénységi szobába, és ott egy magasabb rendf­okozatú személyiség, mondjuk: egy őrvezető is tartózkodott, akkor a honvéd így jelentkezett feszes vigyázzállásban: „Őrvezető úr, alázatosan jelentem, beléptem a legénységi szobába.” Egyetlen honvéd se mondta soha így: be vagyok lépve. Az egyik népdal ö-ző nyelvjárásban így kezdődik: „Fölmásztam az epörfára, Beakadt a gatyám szára.” Soha senkitől nem hallottam ezt így énekelni: „Föl voltam mászva az epörfára, Be lött akadva a gatyám szára.” Még attul sem, aki hírét se hallotta a szabálykönyvnek.

Mivel az állapot-szabály nem vált be, sokkal radikálisabb szabályt kellett kitalálni. Olyat, amin egy pillanatig sem kell gondolkodni. Találtak is hosszas keresgélés után a nyelvművelők. Eleinte csupán szórványosan emlegették, mintegy kísérletképpen, s csak néhány évtizede kezdték hivatalosan és széleskörűen alkalmazni azt a semmilyen gondolkodásra nem késztető, mesterkélt szabályt, amely így hangzik: Ha nem vagyunk biztosak a -va, -ve igeneves szerkezet helyességében, akkor használhatunk helyette ragozott, cselekvő igealakot.

Meg is látszik a tanács eredménye! Ha az ember a mai napilapokat, folyóiratokat olvassa, keresve is alig talál lenni + -va, -ve igeneves kifejezéseket. A mondatok olyan ügyes machiná­cióval vannak fogalmazva és szerkesztve, hogy csaknem mindig ott büszkélkednek bennük megoldásként a nyelvművelők által javasolt ragozott igék: elintézték, megoldották, elhatá­rozták stb. Az persze a ragozott igéből se derül ki, hogy kik intézték el, kik oldották meg, kik határozták el. Ugyanakkor eltolódik az egész mondatnak a hangsúlya, elsikkad a mondani­valónak a lényege.

Azok a nyelvészek azonban, akik a magyar nyelv kifejezésbeli gazdagságát nagyra értékelik, egyáltalában nincsenek megelégedve a ragozott ige egyeduralmának kinyilatkoztatásával. A kifejezési eszközöknek effajta szándékos csökkentése, tapasztalatom szerint, csak a magyar nyelvvel kapcsolatban volt lehetséges. Soha nem olvastam olyan angol nyelvkönyvet, amely azt tanította volna, hogy ha nem vagyunk biztosak valamelyik igeidő használatában, akkor használhatunk helyette más igeidőt. Sohasem olvastam olyan finn nyelvkönyvet, amely azt tanította volna, hogy ha nem vagyunk biztosak a partitívusznak nevezett eset használatában, akkor használhatunk helyette tárgyesetet.

A nyelvszegényítő tanáccsal szemben a valóság az, hogy nem használhatunk a -va, -ve igeneves szerkezet helyett tetszés szerint ragozott igét. Néhány példa: „Meg volt győződve, hogy a gyerek tőle származik, pedig ha elárulnám neki, hogy...”; „Meggyőződött róla, hogy a gyerek tőle származik.” Az igeneves szerkezet itt hiedelmet fejez ki, a ragozott ige pedig bizo­nyos­ságot. „Napjai meg vannak számlálva.” Nem mondhatjuk, hogy megszámlálták a napjait. „Ne verjetek itt sátrat, mert ki lesztek téve a szélnek.” Nem mondhatjuk, hogy kitesznek titeket a szélnek. „Ma egész nap be voltam fogva.” Nem mondhatom, hogy ma egész nap befogtak. Hogy nem a mesterkélt regulázás, hanem az élő nyelvhasználat adhat útbaigazítást, mutatják a szinte jelentéktelen formai eltéréssel járó lényeges jelentésváltozások még magán az igeneves szerkezeten belül is. Például: „Halálra voltak szánva” és „El voltak szánva a halálra”. Mindenki érzi a különbséget.

Az a törekvés, hogy mindenáron cselekvő személyeket keressünk olyan mondatokban is, ahol erre voltaképpen nincs szükség, terjengőssé teszi a mondatszerkesztést. Ugyanakkor bizonytalanná, hiszen a ragozott igealakok mindig határozott személyhez fűződnek, holott igen gyakran több különböző személy is végezheti egyidejűleg ugyanazt a cselekvést.

53 Comments

delete reply nezsu11 wrote on Jan 13, '09 Átfutottam :) Majd még jüvök. De én úgy érzem, hogy a "macska felmászott a tetőre" nem fejezi ki azt, hogy jelen pillanatban is ott van, szemben a "macska föl van mászva a háztetőre" kifejezéssel. A második esetben én szinte látom a felnőtt cicát napozni a kémény mellett, vagy egy kis fiatalkát, rémülten keresvén a lejutás lehetőségét.

delete reply zagon wrote on Jan 13, '09 A szenvedő szerkezet régebben sokkal gyakrabban használt volt (ez is ugye milyen magyartalanul hangzik?) nyelvünkben. Szerintem kár, hogy kikopóban van és inkább csak a hivatalos közegek használják. Az lenne a lényeg ugye, hogy nem az alany a fontos, (hogy ki mászott, festett, írt, lőtt stb) hanem a cselekvés maga, illetve annak végeredménye. Az más kérdés, hogy szerintem pl. az angol túlzásba viszi. Bár ezt ők tudják jobban...

delete reply puan2 wrote on Jan 13, '09 Elolvastam, szerintem, mashol kell keresni az okozatot, igy hogy a macska fel van màszva a tetöre, szerintem egyàlltalàn, nem helyes. Az jut eszembe rola, mikor az én két nyelven felnött gyerekem, harom évesen azt mondta hogy viszkesd meg a hàtam :))) Vagy hogy jön esni az esö, amit ugye a német igy is mond, csak miutàn ö magyarra forditotta vissza, ugy gondolta ez igy van rendjén. Nem volt egyszerü elmagyaràzni neki, hogy mi a különbség!

delete reply arandria wrote on Jan 13, '09, edited on Jan 13, '09 Elolvastam ezt az érdekes eszmefuttatást, ami egyre jobban erősíti azt a meggyőződésemet, hogy a nyelvben csak egy szabály van: az hogy nincs szabály. Alakul, fejlődik a maga belső logikája vagy logikátlansága szerint, aztán egyszer a nyelvészek majd írhatnak belőle disszertációt. Az más kérdés, hogy az iskolában mikor és miért lehet egy gyereknek egyest adni nyelvtanból vagy hejesírásból. :-) Egy óvodás gyerekcsúfoló vers jutott még erről az eszembe: Meg leszel mondva Ki leszel dobva A szemétdombra. (tovább nem folytatom, mert még megkapom, hogy rasszista vagyok)

delete reply karesz684 wrote on Jan 13, '09 Ott lesznek az egerek Megrágják a füledet.

delete reply kovacs wrote on Jan 13, '09 Nagyon hosszú a cikk, most csak az elejét olvastam el.:)) Egyetértek Nezsuval, hogy "A macska fölmászott a tetőre" mondat nem fejezi ki a valóságot. Ugyanis ez egy általános kijelentés, lehet, hogy a macsek a múlt héten mászott fel a tetőre. A "föl van mászva" kifejezésből viszont világosan kitűnik, hogy jelenleg ott van a tetőn. Érdekes kérdés a nyelvtani szabályok témája. Arandriának is igazat adok, a nyelv változik, alakul. Talán a szabályoknak alkalmazkodniuk kellene ehhez. A téma felvetését köszönöm, megint tanultam.

delete reply karesz684 wrote on Jan 13, '09, edited on Jan 13, '09 Cica. Macska a háztetőn. Vigyázat! Meg ne bukjunk. Ezen a nyelvi átejtetőn. „Föl van mászva”. (Bennem az adrenalin) Meg ne csússzon A cica valamin. Ám. S ez is lényeges A kérdés így szól, hogy: „vajon helyes?” Szerintem Nem azért helytelen. Mert a macska, a vajon Megcsúszhat hirtelen. Fölmászott, hát, Ok. Mi volt rá az ok? Miért van a cica oda fölmászva. Ha a cserépre a vaj Nincs fel kanalászva. Üldözte volna A tetőre fölrepült verebet? Miért nem adtak neki Tejet és vajat eleget. Nem volna most. E bajba kényszerülve Mi most e témán fel vagyunk hevülve. A macska föl van mászva. A veréb meg. El van repülve.

delete reply nezsu11 wrote on Jan 13, '09 :))))) Remek ez a szösszenet :)))

delete reply zagon wrote on Jan 13, '09 Séróból ilyet! Gratulálok én is eme tréfás zöngeményhez karesz684nek! :-))))

edit delete reply traviata2 wrote on Jan 13, '09, edited on Jan 13, '09 Kedves Barátaim! Köszönöm szépen MINDENKINEK a nagyon értékes hozzászólásokat. A "macskás" mondat csak az angol nyelvben lenne helyes. Külön csodálat illeti a Cica c. vers szerzőjét!

delete reply nezsu11 wrote on Jan 13, '09 Igazad van, s mindenkinek. A "macskás" mondat igazából így lenne helyes: A cica felmászott a tetőre, s még most is ott van. Ez egy kicsit hosszabb, bőbeszédűbb, mint a helytelen. Ám, mivel lassan elfelejtünk beszélgetni, legyen a hosszabb, mert akkor, reagál, akinek mondtuk, s esetleg fel is mászik a kis butát leszedni :)

delete reply kovacs wrote on Jan 13, '09 nezsu11 said legyen a hosszabb, mert akkor, reagál Persze, te a hosszabbat választod, pedig a rövidebb is reagál. :))) És ne gyere a szövegkörnyezetből való kiragadással! :)))

edit delete reply traviata2 wrote on Jan 13, '09 Kedves Nezsu! Én köszönöm. A bőbeszédűség néha erény! "Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is van lángod: Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is. Ne hagyd tehát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, melyből származott (...) "

delete reply nezsu11 wrote on Jan 13, '09 "És ne gyere a szövegkörnyezetből való kiragadással! :)))" Mér ne? :))))) Bár csak a nagy filozófus szavainál hivatkoztam erre! :D

delete reply kovacs wrote on Jan 13, '09 nezsu11 said Mér ne? :))))) Csak. :)))

delete reply karesz684 wrote on Jan 13, '09 A kocka el van vetve?

edit delete reply traviata2 wrote on Jan 13, '09 karesz684 said A kocka el van vetve? Az Új magyar nyelvtan szerint a határozói igeneves kifejezések VP-ként (igés kifejezés) való elemzése mellett szól A kocka el van vetve - szerkezet megléte. /126.oldal / Állítólag: helyes.

delete reply nezsu11 wrote on Jan 13, '09 karesz684 said A kocka el van vetve? Tavasszal majd kikel :D Úgy helyesebb, hogy: a kocka elvettettetett? (No beleveredtem... de komolyan kértem!)

delete reply karesz684 wrote on Jan 13, '09 Ez most akkor : A csatabárd el van ásva az olimpiára? Nem izgágáskodom, inkább kicsit bő lére eresztem. Az olimpia idejére beszüntetik (bocs. de nagyon idekívánkozik a"beszüntettetik") az ellenségeskedés(t).

delete reply kovacs wrote on Jan 13, '09 Mennyi ráérő ember. De jó dolgunk van.:))

edit delete reply traviata2 wrote on Jan 13, '09 kovacs said Mennyi ráérő ember. De jó dolgunk van.:)) Már miért ne lenne jó dolgunk? Fagyos künn az éjjel ( Szabadkán most -20 fok van!) Az egyik legszebb dologgal foglalatoskodunk a lehető legjobb humorral és szeretettel!

delete reply karesz684 wrote on Jan 13, '09 Még mi itt ezen morfondírozunk, valaki megnézhetné, le van e már mászva az a macsek a tetőről? Ha le van mászva, akkor neki már jó. De nekem nem. Hogy miért nem? ez bizony nem is egyszerű. Mert ha azon a borostyánon mászott le ami a tetőre van felnőve? Persze eddig arról nem szóltam, hogy a borostyánunk fel van nőve a tetőre. Lehet ezt másképpen írni? Így nekem egyértelmű.

delete reply karesz684 wrote on Jan 13, '09 Még az is előfordulhat, hogy tanulunk valamit. Ha mást nem, csak annyit(és az nem kevés) hogy a tollat szorongatva, előbb meggondoljuk mit hogyan írjunk le. De mert itt a kedves hozzászólók nem a községi adóhivatal, próbálunk a száraz közlések helyett valamit Magyarul. Szépen.

delete reply nezsu11 wrote on Jan 13, '09 Amiót a Erzsébet feltette ide ezt a tanulmányt, motoszkál a fejemben: "Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva, Indulnak már a tüzérek messze a határra...." Akkor ez most helyes, avagy helytelen?

delete reply karesz684 wrote on Jan 13, '09 Helytelen, mert az volna a helyes, ha a tüzérek maradnának a fenekükön. De teljesen helyes, érthető. Többet mond mint ha az a rézágyú virággal volna feldíszítve. Sokkal többet. Ez a tömörebbre már nem fogható de a legtöbbet mondó sor helyzetet - lemondást, áldozat vállalást, hősiességet fon egy csokorba.

delete reply nezsu11 wrote on Jan 13, '09 Én is hasonlóképp gondoltam :) És bizony sokat tanulunk itten, s élvezetesebben, mint egy nyelvtanórán.

delete reply juhorka1 wrote on Jan 15, '09 Először egy kisebb tanulmányt írtam a kérdésre válaszolva, aztán úgy döntöttem, hogy rövid leszek. Véleményem: A mondat helytelen.

edit delete reply traviata2 wrote on Jan 15, '09 juhorka1 said Először egy kisebb tanulmányt írtam a kérdésre válaszolva, aztán úgy döntöttem, hogy rövid leszek. Véleményem: A mondat helytelen. Őszintén örültünk volna a kis tanulmánynak. Mi nyelvészkedő éjjeli baglyok szeretünk tanulni. Ha legközelebb erre jársz, ne vond meg tőlünk ezt. Hozzászólásodat köszönöm.

delete reply a102es wrote on Jan 15, '09, edited on Jan 15, '09 Egy nagyon pontos hely-idő és ténymeghatározás. Amiért szokatlan az általános használatban (lásd: alkonyúlatánál), azért pontosan az a tény bizonyítja helyességét, hogy mellébeszélés-, rákérdezés nélkül (hogy: s még ott van? - mint az esetleges "felmászott" esetében) mindenki ugyanazt a képet "látja". A szőrszálat lehet ám hasogatni is. Az is egy foglalatosság.De attól élő és szép a nyelvünk.

delete reply juhorka1 wrote on Jan 17, '09 a102es said Egy nagyon pontos hely-idő és ténymeghatározás. Amiért szokatlan az általános használatban (lásd: alkonyúlatánál), azért pontosan az a tény bizonyítja helyességét, hogy mellébeszélés-, rákérdezés nélkül (hogy: s még ott van? - mint az esetleges "felmászott" esetében) mindenki ugyanazt a képet "látja". A szőrszálat lehet ám hasogatni is. Az is egy foglalatosság.De attól élő és szép a nyelvünk. Ez nem mellébeszélés, vagy szőrszálhasogatás kérdése. Nem véletlenül létezik az úgynevezett irodalmi nyelv és a nyelvtan. Természetesen a "fel van", az "alkonyúlatánál" és hasonló galádságok :) használhatók, használatosak az irodalomban és a népies nyelvjárásokban. Ha jól értettem, akkor itt a példamondat nyelvtani helyessége a kérdés, tehát ilyen szempont alapján mondtam rövid véleményt. Nem mintha nyelvész lennék, mégis természetesnek tűnik a példamondat helyességének megkérdőjelezése. Ha a macska tartózkodási helyét akarjuk közölni, akkor így hangzik helyesen a mondat: A macska a tetőn van. Ha a tetőn van, akkor meg nyilvánvalóan felmászott. Ha a macska meghatározott cselekedetét akarjuk közölni, akkor meg így hangzik helyesen: A macska fölmászott a tetőre.

delete reply zagon wrote on Jan 15, '09 Mint korábban írtam, ez a szerkezet régen sokkal nagyobb mértékben volt elterjedve. Engem az érdekelne, mi szorította ki. Mert ma úgy mondanánk, hogy Gábor Áron rézágyúját felvirágozták. A többes 3. is teljes képtelenség, mert honnan a rossebből tudnánk, hányan virágozták fel. Mindegy. Nekem a közös nyelvérzék tűnik egy fantasztikus valaminek. Mindannyian ugyanazt érezzük sántítónak, magyartalannak, helytelennek. És mindannyian érezzük, hogy mikor okoskodnak, elménckednek feleslegesen felkent tudoraink. (alkonyúlatánál) Ennek, mi lehet a gyökere? Egyformán lenne drótozva az agyunk?

edit delete reply traviata2 wrote on Jan 15, '09 Valóban egyes szerkezetek sértik a nyelvérzékünket: be vagy fizetve ebédre, férjhez vannak menve, el van aludva, fel van állva, a darab holnap lesz bemutatva. A beszélő valószínűleg a kommunikációs folyamatban nem gondolkodik azon, hogy állapotot fejez ki vagy nem. A határozói igenév és a létige együtteséből származó szerkezet körüli sok bizonytalanság, tilalom és helytelenítés az oka, hogy -helyettesítésére – elterjedt az –t, -tt képzős melléknévi igenevek állapotjelző állítmányként való használata: ebben nem vagyok érdekelt, a feltételek nem biztosítottak, az arca mindig frissen borotvált, a megoldás adott stb. Az ilyen kifejezések különösen a sajtó, tévé nyelvében, valamint a hivatali nyelvben terjednek. Nem örülhetünk nekik. Többnyire idegenszerűek, holott épp az idegenszerűség elkerülésére jöttek létre. Terjedésükben nagy szerepet játszik az a nyelvhelyességi babona – a tanulmány szerzője szerint is - , hogy a határozói igenév és a létige kapcsolata nem magyaros. A mi drótos agyunk néha pontosan érzi, mi a helyes...

delete reply nezsu11 wrote on Jan 17, '09 Feltétlenül igaz az az állítás, hogy az "irodalmi" nyelv szegényíti nyelvünket? Ez költői kérdés volt részemről. Volt egy nagyon kedves szegedi ismerősöm, aki tökéletesen ura volt az irodalmi nyelvnek, s csak akkor beszélt "szögediesen", ha valamiért nagyon izgatott volt. Szegényt zavarta ez a dolog, hiába mondtam neki, hogy gyönyörű az ahogyan beszél.

delete reply juhorka1 wrote on Jan 17, '09 Miről jutott eszedbe a költői kérdés?

delete reply nezsu11 wrote on Jan 17, '09 A beírásodból. pontosabban annak egyetlen részéből: "Nem véletlenül létezik az úgynevezett irodalmi nyelv és a nyelvtan. " Nem vagyok biztos abban, hogy mindenkinek úgy kell beszélnie, mint nekünk pestieknek (jó én csak voltam).

delete reply juhorka1 wrote on Jan 17, '09 Írtam valahol, hogy "úgy kell beszélnie mindenkinek"?

delete reply zagon wrote on Jan 17, '09 Nezsu, ne vedd sértésnek, de szerintem Pesten beszélik a legrondábban a magyart. ("Pósta" "Tüztoltó" rövid ü-vel, "hamarossan" , "otthol", odaadja ideadja helyett, stb. brrrrrrrrrrrrrr! A hideg kiráz. Mindezt médiákban, milliós nézettség mellett. )Talán a sokféle ember keveredése miatt. Legszebben meg - szerintem Sárospatak környékén. Egyébként minden tájszólást kedvelek, mert színesítik a nyelvet.

delete reply nezsu11 wrote on Jan 17, '09 Juhorka! Nem, egyáltáln nem mondtad, én is csak költői kérdést tettem fel. Zagon! Egyáltalán nem vettem sértésnek, hisz nekem sem tetszik a pesti nyelvjárás.

delete reply juhorka1 wrote on Jan 17, '09 Hadd tegyem hozzá, hogy a "pósta, tüzoltó, hamarossan, stb" nem kifejezetten pesti szóhasználat.

delete reply karesz684 wrote on Jan 17, '09 Odaadja, otthol. A magyarok lakta délvidéki Magyarkanizsán hallottam. Rákérdeztem. Rémület fogott el, amikor a beszélőtársam "megnyugtatott", jól hallottam. Szerinte úgy helyes. Istenem. Mit olvasgattak ezek? Hol az a Magyar irodalmi remek, amiben az íródott: Petőfi után túl szabadon....elrettentő példának. Otthol. Édes otthol. Csak ezt mondogattam, s már szaladtam. A kis szobába toppanék... Röpült felém anyám... Csak annyit mondott: Gyermekem. S a régen őrzött ölelését odaadta nekem.

delete reply juhorka1 wrote on Jan 18, '09 Megértelek.:)) Az "odaadta" használata szinte népbetegséggé vált.

delete reply karesz684 wrote on Jan 18, '09, edited on Jan 18, '09 Nem vagyok több nyelvet tudó csodabogár. A szerbet -gondolom- anyanyelvi szinten beszélem. Azt hogy "dodaj" a szerb is így és csak ebben a formában használja. Hogy egyértelmű legyen, hozzá kell toldani. Dodaj mi- Add ide (vagy oda) nekem. Ha valakivel íratok pl. egy levelet, azt, hogy tegye oda még ... vagy add még hozzá.... egyformán a dodaj još mód ami a használatos. Lehet a -stavi još- is, ami a tedd még oda vagy hozzá, de az oda, vagy hozzá nélkül már egyértelmű kéne legyen a szerbnek. Mégsem az. Írhattam volna úgy is: egyértelműnek kellene lennie. De aki magyar, az a -kéne legyen-ből kihallja a mondanivaló egyértelmű vonatkozását. Vétek volna, szép magyar anyanyelvünket hagyni elkorcsosulni. Mulatós kedvemben : Kecskebéka fölmászott a fűzfára..... a nóta-szerencsére- nem úgy szól, hogy "odatette odatette oda - oda le tette. mindég csak a más asszonyát szerette." Elmenne a mulatós kedvem. Maradok hát, amíg lehet, az : ide tette, odatette, ide - oda letette változatnál. Jobb kedvet csinál. U.i. Nem az van a nótában, hogy "Kecskebéka föl van mászva a fűzfára" Legyen szép napotok!

delete reply zagon wrote on Jan 18, '09 Valószínű, az angol szolgai fordításokból ered az "odaadó" szóhasználat, mert ott a cselekvő szempontjából dől el mindig a ragozás és egyebek. De a rövid-hosszú következetes cseréje az agyamra bír menni. (tüzöltó. pósta) Lehet, csak a média miatt gondolom, hogy pesti.

delete reply arandria wrote on Jan 19, '09 A pósta, a bakkancs és a hasonlók engem is zavarnak A tüzoltó már kevésbé, mert a Dunántúlon, ahol születtem, így beszélnek és gyerekkoromban megszoktam. Az odaadja, vagy a mindég sem zavar, nyelvjárásnak fogom fel, és azok színesítik a nyelvet. Rossz volna, ha a világban élő 15 millió nagyar mind egyformán beszélne.

delete reply juhorka1 wrote on Jan 19, '09 arandria said A pósta, a bakkancs és a hasonlók engem is zavarnak A tüzoltó már kevésbé, mert a Dunántúlon, ahol születtem, így beszélnek és gyerekkoromban megszoktam. Az odaadja, vagy a mindég sem zavar, nyelvjárásnak fogom fel, és azok színesítik a nyelvet. Rossz volna, ha a világban élő 15 millió nagyar mind egyformán beszélne. Ez érdekes már csak azért is, mert az oda és az ide között jelentős értelmi különbség van. Csak azért, mert egy kifejezés használatos a nyelvjárásokban, nem feltétlenül jó.

delete reply zagon wrote on Jan 19, '09 Mint a borotválkozó automata feltalálója a szabadalmi hivatalban: - De uram! Az emberek feje nem egyforma! - Így volt ez eddig...

delete reply nezsu11 wrote on Jan 19, '09 "Csak azért, mert egy kifejezés használatos a nyelvjárásokban, nem feltétlenül jó." Ám nem feltétlenül rossz sem.

delete reply juhorka1 wrote on Jan 19, '09 Az ide/oda viszonyára gondoltam, amik tökéletesen ellenkező értelmű szavak, így a nyelvjárásokban is rosszak, mi több, károsak.

delete reply arandria wrote on Jan 27, '09 Nem egészen ide tartozik, de a nyelvvel és az írással kapcsolatos. Betűsorrend A cmabrigde-i etegyemen kéüszlt eikgy tnuamálny aítllsáa sznreit a szvkaaon bleül nincs jlneestőgée annak mkénit rdeeözndenk el a btűek: eyeüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó betű a hlyéen lygeen; ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivsazsg a jleezmlő, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad. A jnleeésg mgáayzrataa az, hgoy az erbemi agy nem eyedgi btüeket, hneam tleejs sazakvat ovals. Íme a bzonytéik. Úhygoyg tnseseek mkneit bkébeén hyagni a hleysesáíi fmonisáokgkal

delete reply karesz684 wrote on Jan 27, '09 Sőt!!! Az egyik falumbeli két nagy benzintöltő állomás tulajdonosa ( a többi a füle mögött lévő javakat nem is sorolva) 6 (hat) elemivel, sikeres embernek számít. Figyu csak gyermekek. Úgy vagy kétszer évre bukni, azután dől a sok pénz és billen a píztorony! Ha! (Hahaha)

delete reply juhorka1 wrote on Jan 28, '09 Sőt, sőt, kedves Arandria!:)) A fogalmazványt irodalmi magyarsággal írtad. Ha ezt valaki tájnyelven, sajátos szavakkal és írásformában fogalmazná meg, akkor senki sem értené. Egy tájjellegű példamondat az összekeverési minta szerint: Olayn jól toalálk a kénavapal, hogy lülöek, s nem kopatk. Ebben nincsenek tájszavak, csak a szóhasználat furcsa, mégis erősen kell koncentrálni a mondat értelmének kitalálásához. Megfejtés itt: http://juhorka1.multiply.com/journal/item/45/45

delete reply zagon wrote on Jan 31, '09 Ez mrahjó!